7 milliárd forintos pályázat a szakképzés és felnőttképzés fejlesztésére

A szakképzés és felnőttképzés fejlesztésére 7 milliárd forintos keretösszeggel kiemelt pályázati felhívás jelent meg a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) és a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) keretében - közölte Rákossy Balázs az MTI-vel.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára ismertette: a pályázatból megvalósuló fejlesztések célja a felnőtt- és szakképzés minőségének növelése, a duális szakképzés kiszélesítése.

Kiemelt szempont a tanulásból a munkába állás átmenetének megkönnyítése, a szakmai képzési rendszer szervezeti megerősítése  és minőségének javítása egyebek közt a munkaalapú tanulási rendszerek hatékonyabbá tétele révén.

A pályázat támogatja továbbá a felnőttkori, egész életen át tartó tanulás lehetőségeihez való egyenlő hozzáférés javítását minden korcsoport számára, a munkavállalók ismereteinek, készségeinek és kompetenciáinak naprakésszé tételét. Támogatható a rugalmas tanulási formák és a szakképzésben való részvétel előmozdítása.

A felhívás hozzá kíván járulni a digitális oktatási stratégiában a szakképzés és a felnőttképzés számára kijelölt feladatok végrehajtásához is, a digitalizáció szakképzési rendszerben való alkalmazhatóságának és elterjesztésének vizsgálatához, illetve fejlesztéséhez. Az e-learning kísérleti bevezetése a szakképzésben lehetőséget teremt mind a digitális készségek alkalmazására, mind pedig a tanuláshoz való szélesebb körű hozzáférés biztosítására. A digitalizált megoldások feltárása és kifejlesztése továbbá támogatni képes a szakképzés irányítását és hozzájárul az e-kormányzat létrehozásához.

A GINOP forrásaiból maximum 5,1  milliárd forint, míg a VEKOP forrásaiból maximum 1,9 milliárd forint támogatás nyerhető el. A felhívás keretében a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal önállóan jogosult támogatási kérelmet benyújtani az országos hatáskörű projekt megvalósítására.

A pályázati felhívást ide kattintva érheti el.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo