Nem szabadulunk a kéretlen reklámtól

Újra elárasztják az elektronikus postafiókokat a kéretlen levélek. A tavaly novemberben a világ spam forgalmának jelentős részéért felelős McColo szerver hosting cég bezárása nem vezetett eredményre.

A naponta érkező kéretlen levelek mennyisége visszaállt a november előtti szintre a Google elemzése szerint. A tizenötmillió üzleti felhasználó postafiókjának a vizsgálata alapján készített felmérésből ráadásul az is kiderül, hogy a spamek mennyisége napi 1.2 százalékkal nőtt idén az első negyedévben, ami a legnagyobb arányú növekedés 2008 eleje óta.

A McColo Corporation nevű, tárhely-, és szerverhosting-szolgáltató társaságot november közepén kapcsolták le a világhálóról a szolgáltatók, és szakértők becslései szerint a cég az amerikai felhasználókat célzó spamek háromnegyedét indíthatta útnak naponta. Más becslések szerint a McColo a világ összes kéretlen levelének akár a negyven százalékáért is felelős lehetett, a biztonsági cégek azonban már novemberben figyelmeztettek arra, hogy a cég bezárása nem fogja hosszú távon csökkenteni a spamek számát.

"Nehéz pontosan megmondani, hogy a spam-küldők, hogyan építették újra a hálózatukat a McColo bezárása óta, de az adataink arra utalnak, hogy új módszereket használnak. A spamek mennyiségének növekedési görbéje valószínűsíti, hogy az új botnet hálózataik nagyobbak, mint a korábbiak, viszont nem használják ki őket teljesen, hogy elkerüljék a lebukást."- mondta el a Register-nek Amanda Kleha a Google biztonsági csoportjának a munkatársa.

Kleha szerint, bár ismét aggasztó mértékben nő a kéretlen levelek száma, kevesebb spam és kéretlen levelekhez csatolt vírus érkezett az emberek postafiókjaiba idén, mint az előző év hasonló időszakában. A Google felmérésének az eredményeit több más biztonsági cég, például a Symantec is megerősítette.

Véleményvezér

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán 

A bicskei rendőrök a szakmaiság csúcsán járnak.
A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo