Milyen sikerekre számíthatnak a nők az IT területén?

Az IT és a technológia területén a nők munkavállalási lehetőségeiről, karrierjéről tartott konferenciát az Egyenlítő Alapítvány. Az IT terület az egyik legkeresettebb, leginnovatívabb terület és a fizetések is kiemelkedőek. Magyarországon ennek ellenére 20 év alatt 10 százalékponttal esett vissza az informatika szakon tanuló nők aránya. Mi ennek az oka, milyen lehetőségek állnak a nők, pályaválasztás előtt álló lányok előtt? 

Az Egyenlítő Alapítvány 2023-ban egy STEM, azaz tudományos és technológiai körben megvalósított kutatást tett közzé az IVSZ-szel közösen. A hiánypótló kutatás fókuszában az állt, hogyan lehet a nők arányát növelni az IT,  tudományos és technológiai (STEM) szakokon és szakmákban. 

Az Egyenlítő Alapítvány és az IVSZ tavalyi elemzéséből, amely az elmúlt 10 év felsőoktatási trendjeit, adatait vizsgálta meg, kiderült, hogy különösen kedvezőtlen folyamatok indultak el az informatika területén. Miközben a 2000-es évek elején még valamivel több, mint 25 százalékban voltak jelen nők a hallgatók között, ma ez az arány csupán 15 százalék.

Digitális amazonok
Digitális amazonok
Fotó: Depositphotos

„A célunk, hogy tudatosítsuk az iparágban, a döntéshozókban és véleményvezérekben, hogy vegyék észre, van digitális szakadék férfiak és nők között. Ebben az ügyben mindenkinek, a cégek, szervezetek és a kormány döntéshozóinak, is van feladata, cselekedni kell. Az Egyenlítő Alapítvány szeretne minél több nőt arra inspirálni, ezekkel az itt hallható jó példákkal, hogy forduljon az IT és technológiai  szakmák felé. Szeretnénk minél több férfit is rávenni arra, tegyen az egyenlőtlen reprezentáció ellen, mert Magyarország nap, mint nap veszít versenyképességéből ha nem vonja be sikeresen a nőket” – mondta el Heal Edina, az Egyenlítő Alapítvány vezetője.

Személyes történetek

A konferencia kiemelt külföldi előadója Európa legelső női IT vállalkozásának vezetője, Dame Stephanie Shirley, II. Erzsébet királyné által kitüntetett angol vállalkozó nő és filantrópus, aki a 60-as években az első csak nőkkel, főleg anyákkal otthonról dolgozó kollégákkal hozott létre egy sikeres IT céget.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo