Új világot hoz a vállalatoknak a mesterséges intelligencia stratégia

A mesterséges intelligencia (MI) stratégia megújítása több ponton is összhangban van a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) javaslataival, jó irány a kkv-szektor támogatása – közölte a hatóság.

A hivatal javaslatai között szerepel a magyar nyelvi modellek fejlesztésének célzott támogatása. Az állami szereplők pénzügyi és stratégiai erőforrásainak hatékony koordinálása szükséges a magyar nagy nyelvi modellek kifejlesztése, alkalmazása és széleskörű elérhetővé tétele érdekében.

A nemzeti versenyhatóság közleményében üdvözölte, hogy a megújuló MI nemzeti stratégia több ponton is összhangban van a szakértőik által megfogalmazott javaslatokkal. Hangsúlyozták, a Gazdasági Versenyhivatal támogat minden olyan kezdeményezést, amely a tisztességes piaci verseny és a fogyasztók védelme mellett elősegíti a mesterséges intelligencia nemzetgazdasági hasznosulását, illetve a hazai kkv-k MI alkalmazásának erősítését.

A GVH piacelemzésének eredményeit bemutató tanulmány elérhető a GVH honlapján.

(MTI) 

Véleményvezér

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.
1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot

1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot 

Minél keletebbre van egy uniós ország, annál kevésbé befogadó.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo