Szeptember végén jön Magyarországra az új iPhone

Minden magyarországi mobilszolgáltató szeptember 29-én kezdi az iPhone 8 és 8 plus értékesítését. Arra a felvetésre, hogy mekkora érdeklődésre számítanak, nem tudtak még választ adni, de az Apple legújabb termékeire szeptember 22-től minden szolgáltató előrendelést vesz fel.

A Magyar Telekom, a Telenor, és a Vodafone is szeptember 29-től teszi elérhetővé az Apple legújabb termékeit. A Vodafone-nál az iPhone X online előrendelése október 27-én kezdődik meg, november 3-tól pedig már ez a készülék is megvásárolható, és a Telenornál is ugyanekkor indul az előrendelés.

Az új iPhone
Kép: youtube.com

Az Apple szeptember 12-én mutatta új be termékeit és szolgáltatásait, köztük két új iPhone okostelefon-modellt. Az első okostelefon piacra dobásának tizedik évfordulóján bemutatott új készülékek közül az iPhone 8 és iPhone 8 Plus az eddigi modellek továbbfejlesztése, míg az iPhone X (tíz) teljesen megújított modell a korábbiakhoz képest.

Az Egyesült Államokban az iPhone 8-as modellek 600 és 799 dollár (154 ezer és 205 ezer forint) közötti áron kerülnek forgalomba, várhatóan szeptember 22-től. Az iPhone X 999 dollárba kerül majd, és október végétől lehet majd megrendelni.

A múlt
2007 januárjában mutatták be az első iPhone-t , amelynek kifejlesztésén három éven át dolgozott (titokban) vagy ezer szakember. Az elsők – kétéves előfizetéssel – öt- és hatszáz dollárba kerültek, egy éven belül jelentek meg az európai országokban is, és azokból összesen 6,1 millió talált gazdára. A készülékek tíz nemzedékéből azóta több, mint 1,2 milliárdot adtak el a világon. Az elsőben jelent meg a mindvégig alkalmazott főgomb. A 4-es hozta a fém vázat, az 5-ös a Siri hangutasításos rendszert, az 5-5S a 4 hüvelykes képernyőt és az ujjlenyomat-olvasót, a 6-osoknál jelentek meg a 4.7 és 5.5 hüvelykes méretek, a 7-eseknél a két optikás kamera – miközben eltűnt a fejhallgató-csatlakozó.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo