Pannon Legendák a kistelepülésekért

Pannon Legendák címmel a kistelepülések felzárkóztatásáért és a mobil internet népszerűsítéséért indított pályázatot a Pannon. A program keretében a nyertes általános iskola a saját településéhez kapcsolódó, helyi legendáját a Goda Krisztina filmrendező és Kamarás Iván színművész nevével fémjelzett zsűri értékelése alapján keltheti életre, rövidfilm formájában.

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

„A mobil internet számos településen az egyetlen lehetőség, hogy az emberek a világhálóhoz kapcsolódjanak. Fontosnak tartjuk, hogy az ország egész területén megismerjék a mobil szélessávú technológiát és bátran használják is azt"- mondta Laczkó Tóth Gergő, a Pannon internet-és adatszolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese. „A mobil internet könnyen és egyszerűen használható, legyen szó asztali vagy hordozható számítógépről. A pályázat célja, hogy az iskolások felismerjék: a mobil internet a szórakozás mellett egyben oktatási segédeszköz is lehet. Segít abban, hogy naprakészek maradhassunk a legújabb ismeretekről és kis kutatással rengeteg információ tudható meg a régmúlt történéseiről, amelyek például egy legenda felkutatásához szükségesek"- folytatta Laczkó Tóth Gergő.

A Pannon Legendák pályázatára az 1500 fő alatti kistelepülések általános iskolái jelentkezhetnek, iskolánként 3 pályaművel. A Pannon a jelentkezőknek mobil internet eszközt és Pannon Internetet biztosít, amelynek segítségével könnyedén elvégezhető az internetes kutatómunka, és a pályázat feltöltése. Az általános iskolásoknak mindezt fényképszerű forgatókönyv formájában kell megtenniük, a www.pannon.hu/legendak címen.  A forgatókönyvhöz rövid leírásnak kell tartoznia, amelyben ismertetik a feldolgozott történetet szöveges formában is. A Legendák weboldalára felkerülő anyagokat a nagyközönség és zsűri is értékeli.  A zsűri tagjai - Goda Krisztina, Kamarás Iván és dr. Majorosi Emese - által legjobbnak ítélt pályaművet a Pannon megfilmesíti.

A május 25-én induló közönségszavazáson legtöbb szavazatott elért iskola pedig mobil internettel felszerelt laptopot kap ajándékba.

„A mobil internet nyújtotta lehetőségek a kistelepüléseken élő gyerekek számára is megadják az esélyt, hogy megmutathassák saját történelmüket és hagyományaikat a nagyvilágnak. Személyes tapasztalatom alapján mondhatom, hogy a mobil technológia számtalan megközelítést kínál minden műfajhoz, legyen az akár film, akár vers. Kíváncsian várom a gyerekek fényképes forgatókönyveit, reményeim szerint sok humoros és aranyos történetet fogunk megismerni. A nyertes kiválasztásánál fontos szempont lesz az ötletesség és humor, amely tulajdonságok segítségével a későbbiekben egy színvonalas kisfilmet lehet elkészíteni"- mondta el Kamarás Iván színművész, a zsűri tagja.

Letenyei László, Ph.D., a Corvinus Egyetem docense a digitális szakadékról beszélve hangsúlyozta: „Magyarország a kilencvenes évek második felében „lemaradt" egy technológiai paradigmaváltásról, a szélessávú adatközvetítő rendszerek kiépítéséről.  Míg az EU 15-ök átlagában az internet-penetráció 2003-ban 50% körüli volt, Magyarországon 15% körül, sőt vidéken ennél is kevesebb Lengyel 2003, Hüsing 2004.  Mindez a pozitív kormányzati beavatkozások ellenére is kedvezőtlenül befolyásolta Magyarország munkaerő-piaci átrendeződését az új évezredben, az ország elmaradt az új munkaerő-piaci trendektől: alig növekedett a részmunkaidőben, illetve távmunkában foglalkoztatottak aránya, nem bontakozott ki kellőképpen a távoktatás Bihary 2006. Saját kutatásaink szerint Lengyel György által vezetett, a kaposvári kistérségben több lépésben folytatott, 2003-tól folyamatosan tartó kutatások a számítógépes ismeretek és az Internet-használat terjedését jobban segítené, ha a számítógépeket közvetlenül a leginkább érintett csoportokhoz, közöttük a kistelepülési iskolákhoz juttatnák el. Ebben az értelemben példaértékű lehet a Pannon pályázata, amely kézzelfogható közelségbe juttatja a saját internet-hozzáférését kistérségben lakó gyermekek számára" - mondta el Letenyei.

Szélessávon
A Pannon ügyfelei a lakosság 99 százaléka számára elérhető, böngészésre és e-mailezésre alkalmas EDGE hálózatot vehetik igénybe. A Pannon a mobil internet segítségével pedig már 371 településen érhető el a jelenleg legnagyobb adatátviteli sebességet biztosító, videotelefonálást is lehetővé tévő 3G/HSDPA hálózat. A Pannon Internet használatához nem szükséges vezetékes telefonvonal, és az előfizetők meglévő mobiltelefon-előfizetésüktől függetlenül is igénybe vehetik. A gyorsan és egyszerűen telepíthető 3G/HSDPA- képes modem segítségével bárki könnyen csatlakoztathatja asztali, illetve hordozható számítógépéhez, így azonnali és folyamatos internet hozzáféréshez juthatnak a sokat utazó, vagy lakóhelyükön vezetékes internettel nem rendelkező üzleti- és magánfelhasználók egyaránt. A pályázatról bővebb információ a www.pannon.hu/legendak oldalon érhető el. A pályázati feltételek elérhetőek ezen a linken.

 

 

Véleményvezér

A közeli fővárosokban sorra építik a metróvonalakat

A közeli fővárosokban sorra építik a metróvonalakat 

Budapesten is elkelne még néhány metró.
A lengyeleknek sikerült a repülőrajt

A lengyeleknek sikerült a repülőrajt 

A nyomában sem vagyunk a lengyeleknek.
Hadházy Ákos nem vette a szívére, hogy kitiltották a Parlamentből

Hadházy Ákos nem vette a szívére, hogy kitiltották a Parlamentből 

Amikor kitiltanak a munkahelyedről, kicsit vicces.
Dübörög a bevásárlóturizmus, százezer forintot spórolt egy család, hogy olaszban vette a Barilla tésztát

Dübörög a bevásárlóturizmus, százezer forintot spórolt egy család, hogy olaszban vette a Barilla tésztát 

Nagyot lehet külföldön nyerni, ha jól figyeljük az árakat.
A védőnők helyzete katasztrofális lett, amióta a kormány gondozása alá kerültek

A védőnők helyzete katasztrofális lett, amióta a kormány gondozása alá kerültek 

Újabb fekélyes terület az egészségügy területén.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo