Nyakunkon az új ipari forradalom

Több mint 900 milliárd dollárt hozhat a digitális ipari forradalom a cégek várakozásai szerint, ami a költségek csökkenésének, a hatékonyság és a nyereség növekedésének köszönhető. A szervezetek több mint fele két éven belül megtérülést vár. Az informatikai szakemberek iránti igény és az adatbiztonság viszont továbbra is komoly kihívást jelent – áll a PwC globális tanulmányában.

A gyártó vállalatok világszerte minden szektorban készülnek az új ipari forradalom által nyújtott lehetőségek kiaknázására. (A magyar kkv-k azonban egyelőre még nem érzik a nyomást, az utolsók között kullogunk minden mutató szerint.)A felkészülés már javában folyik: globálisan a vállalatok közel egyharmada – saját megítélésük szerint – magas szintet ért el a digitalizációban, és ez az arány a következő öt évben a jelenlegi 33%-ról várhatóan 72%-ra emelkedik. Az ipari vezetők a belső vertikális értékláncon belüli, és az ellátási lánc mentén a horizontális partnereikkel kapcsolatos alapvető funkciókat is digitalizálják. Ezenkívül termékportfóliójukat digitális funkciókkal bővítik, és innovatív, adatalapú szolgáltatásokat vezetnek be. A vállalatok világszerte a forgalmuk körülbelül 5%-át tervezik befektetni minden évben a digitalizációba. A felmérésben résztvevő iparágakban a forgalom 5%-a összesen 907 milliárd dollár értékű beruházásnak felel meg. A beruházások főként az olyan digitális technológiákra irányulnak, mint például a szenzorok és hálózati elemek, a szoftverek és alkalmazások, például gyártási folyamatirányító rendszerek. A vállalatok az alkalmazottak képzésébe és a szervezeti változások előremozdításába is befektetnek. A megkérdezett cégek több mint fele (55%) úgy véli, hogy mindössze két éven belül megtérülnek ezek a kiadások.

Kép:Flickr/perspecsys

Ezek a főbb megállapításai a PwC kilenc iparágat felölelő, 26 országból több mint 2 000 vállalat megkérdezésével készült „Industry 4.0: Building the Digital Enterprise” című globális tanulmányának.

A digitalizáció miatt évente átlagosan 3,6%-os költségcsökkenés és 2,9%-os bevételnövekedés várható.
A digitalizáció miatt, a megkérdezett vezetők becslése alapján, évente átlagosan 3,6%-os költségcsökkenés és 2,9%-os bevételnövekedés várható. Abszolút értékben ez összesen 914 milliárd dollárnak felel meg, amely 421 milliárd dollár költségcsökkentésből és ezzel egyidejűleg 493 milliárd dollár forgalomnövekedésből tevődik össze.

A vállalatok várakozásai szerint a digitalizáció óriási előnyökkel jár, és ennek megfelelően nagy összegeket fektetnek bele. Az elemzésből kiderül, hogy az átállás az összes megkérdezett országban egyenlő mértékben zajlik, tehát nem csak az iparosodott országokban. Ha a digitális ipari forradalommal kapcsolatos várakozásoknak csak a fele teljesül, az is alapjaiban fogja megváltoztatni a versenykörnyezetet a következő öt évben.

„Az átalakulási folyamat végén a sikeres ipari vállalatok olyan valóban digitális technológiát alkalmazó vállalkozásokká válnak, amelyek alapvetően továbbra is fizikai terméket hoznak létre, de ezt digitális interfészek és adatalapú, innovatív szolgáltatások egészítik ki. Ezek a vállalkozások a vevőkkel és beszállítókkal együttműködve digitális ipari ökoszisztémákat alkotnak. Óriási lehetőségek rejlenek például a szenzortechnikával támogatott karbantartás-tervezés területén vagy a gyártási folyamat nyomon követése és optimalizációja szempontjából is” - mondja Kerekes Antal, a PwC Magyarország technológiához kapcsolódó tanácsadási szolgáltatásokat vezető cégtársa.

4 jel, hogy a cége a bigdata-középkorban ragadt
Minden cég gyűjt és tárol számos adatot. A kérdés csak az, hogy felhasználjuk-e őket az üzlet fejlesztésére! Mutatunk négy jelet, ami azt mutatja, hogy ideje lenne továbblépni a big data nyújtotta lehetőségek kihasználásában!
Az adatelemzés az Industry 4.0 hajtóereje

A vállalatok több mint 80%-a számít arra, hogy az adatelemzés a következő öt évben jelentős hatással lesz döntéshozatali folyamataikra. Az adatok professzionális előkészítése értékes betekintést nyújt a termékek felhasználásába és lehetővé teszi a hosszú távú ügyfélkapcsolatok kiépítését. Az adatelemzés lehetővé teszi a termékek továbbfejlesztését és a vállalatok számára az ügyfelek igényeire szabott szolgáltatások és ajánlatok nyújtását.

A szakértelem hiánya a digitális átalakulás legfőbb akadálya

A felmérésben részt vevő vállalatok szerint az Industry 4.0 megvalósításához a szükséges technológia rendelkezésre áll, a problémát inkább a belső digitális kultúra, a jövőkép és a képzés hiánya jelenti, valamint az, hogy nincs elég szakember. Például a megkérdezett vállalatok közel 40%-a támaszkodik egyes alkalmazottak elemzési szakértelmére, de nincs külön adatelemzési részlegük. Az Industry 4.0 stratégiák sikeres végrehajtásához azonban nem elég egyéni szakértőket alkalmazni az adatgyűjtésre és –értékelésre. Ahhoz, hogy a szakértők véleményére alapozva hozhassák meg döntéseiket, a vállalatoknak professzionálisan kialakított adattárakra, algoritmusokra és érdemi javaslatokra van szükségük.

A tanulmány szerint a sikeres digitalizáció további előfeltétele az adatbiztonság. A digitális öko-szisztémák csak akkor működőképesek, ha az összes résztvevő biztos lehet abban, hogy adataik nem kerülnek illetéktelen kezekbe. Ehhez a cégek részéről jelentős erőfeszítésekre és biztonsági beruházá-sokra van szükség, továbbá egyértelmű szabványokat kell alkalmazniuk rendszereik, adataik védelme érdekében.

Mi lesz az emberekkel?
A negyedik ipari forradalom egyesek szerint már javában zajlik, míg mások úgy vélik, haladunk felé. Mindenesetre a technológiai fejlődés által előidézett jelenséget cunamiként emlegették a davosi csúcson, amely végigsöpör a gazdaságon, és teljesen átalakítja azt. Átszervezi például a munkaerőpiacot, és egyelőre nem tudni, mi lesz azzal a rengeteg emberrel, akiknek a munkáját majd átveszik a gépek.
A digitalizáció horizontálisan és vertikálisan is hat az értékláncra. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a vállalatoknak vertikális irányban jobban kell integrálniuk folyamataikat és adatkezelési tevékenységüket, a termékfejlesztéstől és -beszerzéstől a gyártáson át a szállítási logisztikáig. Másrészt szükség van az értékláncon belüli horizontális hálózatépítésre a főbb beszállítókkal, a vevőkkel és más partnerekkel, például az árumozgások követhetőséget és visszakereshetőséget biztosító megoldások alkalmazásával. A vállalatoknak ehhez összetett digitális megoldásokat kell létrehozniuk.

Továbbá a vállalatok olyan digitális tulajdonsággal rendelkező új termékeket és szolgáltatásokat fejlesztenek ki, amelyek a termék teljes életciklusát átfogják, és ezáltal lehetővé teszik a végfogyasztókkal való kapcsolat szorosabbra fűzését. Digitális szolgáltatásokba is befektetnek és az adott fogyasztói ökoszisztéma szempontjából releváns, komplett megoldásokat hoznak létre, gyakran az értékláncban lévő partnerekkel együttműködve.

A digitalizációs Mindenországonként eltérőek

Bár a cégek világszerte szorgalmazzák az Industry 4.0-ra való átállást, a tanulmányból az tűnik ki, hogy célkitűzéseiket térségenként eltérően súlypontozzák: Japánban és Németországban például a vállalatcsoportok a digitalizációt elsősorban a hatékonyság és a termékek minőségének növelésére használják. Az Egyesült Államokban új trend van kialakulóban, miszerint a digitális ajánlatok és szolgáltatások segítségével alakítanak ki új üzleti modelleket, és ezeket a termékeket és szolgáltatásokat minél gyorsabban, digitálisan nyújtják. A kínai gyártó vállalatok a nemzetközi versenytársakkal költségcsökkentés révén igyekeznek még jobban felvenni a versenyt.

Magyarországon a kormány az elmúlt hónapokban jelentette be az Irinyi-tervet, melynek egyik stratégiai témája az Ipar 4.0, ami a hazai húzó ágazatok digitalizálásának elősegítését célozza. Bár a program kidolgozása csak a napokban indult, a hívószavak között mintegy 10%-os hatékonyságjavulás, illetve a kis- és középvállalkozások versenyképességének jelentős javítása szerepel.

A PwC tanulmánya rámutat arra, hogy a digitális integráció szintje öt év múlva a különböző régiókban nagyjából hasonló lesz, az élen Japánnal, Németországgal vagy az Egyesült Államokkal. A régiók közötti megosztottság helyett az Industry 4.0 várhatóan az eddiginél szorosabb kapcsolatot hoz létre a vállalatok és országok között, és ezért akár elő is mozdíthatja a globalizációt.

Véleményvezér

Kamu jelenléti íveket írtak alá a fideszes EP-képviselők

Kamu jelenléti íveket írtak alá a fideszes EP-képviselők 

Eddig se feszítették szét a munka istrángját a fideszes EP-képviselők.
Nagy a baj, már többet fizetünk az uniónak, mint amit kapunk

Nagy a baj, már többet fizetünk az uniónak, mint amit kapunk 

Meddig megyünk lefelé a gödörbe?
Olimpiát rendeznénk, de közben a több mint 60 éves HÉV szerelvények cseréjére sincs pénz

Olimpiát rendeznénk, de közben a több mint 60 éves HÉV szerelvények cseréjére sincs pénz 

Lassú, de legalább rázós a magyar HÉV élmény.
Magyar Péter szerint már nincs is rezsicsökkentés Magyarországon

Magyar Péter szerint már nincs is rezsicsökkentés Magyarországon 

Magyar Péter és a kormánytagok most Európa színe-java előtt vívnak egymással.
Fotóalbumot készített Hadházy Ákos a magyar kórházi kosztokról, ezt látni kell

Fotóalbumot készített Hadházy Ákos a magyar kórházi kosztokról, ezt látni kell 

Nem finom, de legalább nem is gusztusos.
Véget ért az amerikai dokkmunkások sztrájkja, hatalmas sikert értek el

Véget ért az amerikai dokkmunkások sztrájkja, hatalmas sikert értek el 

A logisztikai költségek tovább nőnek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo