Hárommilliónál is több okostelefon lehet a hazai piacon

Évente egymillió új okostelefont vásárolnak a magyar fogyasztók, és szakértői becslések szerint most nyáron már átléphettük a bűvös hárommilliós határt is. A legtöbben még mindig a közösségi oldalakat böngészik, de egyre többen vásárolnak is a készülékeken keresztül.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Már minden harmadik magyarnak van – Kép: SXC

A hazai okostelefonok számáról naprakész statisztikák nincsenek, de a Napidroid.hu becslése szerint idén nyár elején már hárommilliónál is több készülék lehet forgalomban. Egy tavalyi, az E-net-Telekom páros által készített felmérés szerint már 2,5 millió okostelefon volt a hazai piacon, ami rendkívüli bővülést mutat.

Az első okostelefonok 2007-ben jelentek meg. Magyarországon 2010-ben még csak százezer, 2011-ben már több mint félmillió készülék volt forgalomban. 2012-re az eladott okostelefonok száma meghaladta a másfél milliót, a tavalyi évben pedig már a 2,5 milliós számot.

Az elemzők szerint a bővülés az idei évben is folytatódik majd, de annak üteme már valamelyest mérséklődni fog. A dolgok internete viszont robbanás előtt áll

Az okostelefon fontosabb, mint a tévé

Bár az okostelefonok hazai terjedésének üteme egészen szédületes, még mindig van hová felzárkózni. Világszinten az Egyesült Államok, Európában pedig az Egyesült Királyság a vezető az okostelefonok felhasználásában.

Az idei év az USA-ban is trendforduló volt. 2014-ben ugyanis az okostelefonok léptek a médiafogyasztás első helyére. Ma már az amerikaiak több ideig bámulják az okostelefonok kijelzőjét, mint a televíziókat. Míg egy átlagos amerikai 151 percet tölt okostelefonjával, addig a televízióra már csak 147 percet, számítógépére 103 percet fordít.

Az internethasználat is egyre inkább eltolódik az okostelefonok irányába. Az Egyesült Államokban ma már a weboldalak negyedét okostelefonon keresztül olvassák el, de idehaza is 12 százalék körül alakul ez a szám, amelyre a legtöbb hazai weboldal egyáltalán nincs felkészülve.

A hazai felhasználók elsősorban keresésre és a közösségi média elérésére használják az okostelefonjukat, az online vásárlás egyelőre még gyerekcipőben jár, de vélhetően itt is követjük a külföldi trendeket. Nagy-Britanniában már a lakosság harmada vásárolt telefonjával, és az okostelefon-tulajdonosok kétharmada használja ár-összehasonlításra készülékét a napi vásárlások során.

Ha tudjuk, mit akarunk, lesz hozzá eszköz
A kisvállalkozásoknak sokszor hasonló kihívásokkal kell ma megküzdeniük informatikai fronton, mint a nagyobb cégeknek. De szerencsére a legtöbb esetben a megoldások is ugyanúgy rendelkezésre állnak. De hogyan kezdjük használni őket?

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo