Egy lépésre vagyuk a Robotzsarutól?

A Google Glass pillanatnyilag talán a legkomolyabb, de korántsem az egyetlen olyan eszköz, amellyel egy lépéssel közelebb érezhetjük magunkat a Robotzsaruhoz vagy a Terminátorhoz. Ha egyelőre nem is a testbe építik be az okos kütyüket, a testünkön már viselhetjük őket. Némelyiket díszként, másokat egészségmegőrzés céljából.

Mindent látó szemüveg

A Project Glass – közismertebb nevén Google Glass – az okostelefonok kijelzőjén megjelenő adatokhoz és ikonokhoz hasonlóan jeleníti meg a különböző információkat. Hangvezérléssel működik, nincs szüksége kézi irányításra, és képes kapcsolódni az internethez is. Az Android operációs rendszert futtató szemüveg a Wikipédia leírása szerint számos funkcióval bír, és minimalista stílusú: vékony alumíniumkeretből áll, két orrnyeregvédővel ellátva. Annyira szép lett, hogy Diane von Furstenberg 2012 szeptemberében ebben küldte kifutóra a 2013-as tavaszi–nyári trendeket bemutató modelleket. A geekek vágyálmává vált eszköz egyelőre az ígéretek ellenére sincs forgalomban, de ha kaphatóvá válik, sem lesz majd ingyen. Ezerötszáz dollár alatt bizonyára nem lehet majd hozzájutni. Közben készül az Apple, a Sony, sőt, feltehetően olcsóbb verzióban kínai és tajvani gyártók okos szemüvegei is hamarosan megjelennek.

Sportos füles

A Heart Rate érzékelőtechnológiája a fülben mérhető véráramlás alapján állapítja meg a biometrikus adatokat, például a pulzus és a becsült maximális oxigénfelvétel értékét. Az LG okos fülhallgatójának kábelén található csiptetőegység – Bluetooth kapcsolattal –észrevétlenül és automatikusan képes adatokat küldeni okostelefonra vagy a Lifeband Touch csuklópántra is, amely akár a beérkezett üzeneteinkről is értesít. Az Intel intelligens fülhallgatói figyelemmel kísérik a szívritmust és a pulzust, a felhasználó telefonján lévő alkalmazások pedig rögzítik a lefutott távolságot és az elégetett kalóriák számát. A termékben lévő szoftver pontosan megtervezhetővé teszi az edzéseket, továbbá személyi edzőként funkcionál, és automatikusan kiválasztja a célszemély pulzusához illő zenét is.

Szép és okos

A Netamo által kifejlesztett ékszer az UV sugárzást méri, és személyre szabott bőrvédelmi tanácsokat ad – a 2014-es CES technológiai vásáron mutatkozik majd be. Mérőegysége egy okostelefon-applikációval kommunikál, ennek alapján tesz javaslatot a napvédő krém mennyiségére és arra, mikor lenne érdemes árnyékba vonulni. Kifejezetten látványos ékszer, tervezője Camille Toupet, aki többek között a Louis Vuitton divatháznak is dolgozott.

Agy a karon A Pebble okosóra már egy éve a piacon van. A most kikerülő Steel verzió már nemcsak a geekek stílusához passzol, hanem az öltönyös menedzserek számára is viselhető. Elsősorban értesítések megjelenítésére való, legyen szó az aktuális időjárásról, névnapról, sporteredményről vagy bejövő üzenetről. Egyéb alkalmazásokat is letölthetünk hozzá, például azt, amelyik az autó benzinszintjéről ad tájékoztatást. Persze okosórából sem csak ez az egy típus létezik, a Samsung, a Casio, az Intel is foglalkozik hasonló termékkel, sőt állítólag hamarosan a Google is előrukkol a sajátjával.

Női gondokra

A Microsoft stressz-szintet monitorozó melltartón dolgozik, amely szenzoraival a szívverést és a bőrt vizsgálja, és ha kell, figyelmezteti a viselőjét, aki így elkerülheti például a stresszből fakadó túlevést. Egy másik cég viszont olyan – talán hasznosabb – okos fehérneműn dolgozik, amely tizenhat hőérzékelő szenzorával állítólag képes lesz érzékelni a mellrákhoz vezető sejtváltozásokat.

Megéri izzadni

Igazán környezetbarát okos viselet: az Orange Power Wellies gumicsizmája a cipőben keletkező hő segítségével tölti fel az okostelefont vagy más hasonló készüléket. Tizenkét órás viseléssel akár egy egész órára.

Képek:Gyártók, fogralmazók

Véleményvezér

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad 

Babis célja egypárti kormány létrehozása, amelyet más pártok kívülről támogatnának.
Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo