Berlin leválna az amerikai technológiáról

Németország nem akar függésben maradni az amerikai technológiától infrastruktúrájának biztosításában, ezért kockázati tőkével is támogatja a kíberbiztonsági kutatásokat.

A szövetségi kormány arról döntött, hogy Kíberbiztonsági Hivatalt alapít a feladattal, hogy védje az államot és polgárait hekkerek támadásaitól. Az új intézmény, mintegy 100 munkatárssal, 2019 elején kezdi meg munkáját.

Pixabay

Az első öt évre 200 millió eurós keretet kapott arra, hogy abból támogasson még kezdeti szakaszban lévő kíberbiztonsági projekteket, így ne maradjanak ezen a területen függésben az amerikai technológiától. Az említett összeget kockázati tőkének tekintik.

Ipari cégeket támadnak adathalász emailekkel
Mintegy 400 vállalat ellen indult adathalász támadás, többségében Oroszországban, írja a Kapsersky Lab. Alkalmazottak email-címére küldtek üzleti titkok megszerzésére alkalmas emaileket.

Számolnak azzal, hogy nem minden beruházás fog megtérülni, de a feladat sürgető. A Szövetségi Belügy- és Védelmi Minisztérium közösen felügyeli az új hivatalt. „Gyorsabbnak kell lennünk, mnt a támadóknak, technológiai előnyt kell szereznünk”, hangoztatta Ursula von der Leyen, védelmi miniszter.

(Forrás: dpa)

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo