Az e-beszerzés nagymértékben csökkenti a költségeket

Az Aberdeen Group az elmúlt két évben vizsgálatokat végzett, olyan cégek körében amelyek elektronikus beszerzési rendszert vezettek be és megállapította, hogy azoknál a vállalatoknál melyek online eszközökkel intézik rendeléseiket a korábbi beszerzési költség, a ráfordított idõ több mint 70 százalékkal csökkent.

Az óriási eltérés többek között abból fakad, hogy lerövidült a kereskedelmi láncolat, így átláthatóbb, ellenõrizhetõbb lett a "maradék" és ez hatékonyság javulását vonta maga után.

Az Aberdeen Group szakértõi szerint az eredmények sokakat meggyõzhetnek, és az e-beszerzési rendszerek majd szélesebb körben is elterjedhetnek. A vállalatvezetõk ugyanis évek óta hallhattak több sikeresnek vélt B2B internetes eszközrõl, de a rossz tapasztalatok eddig sokukat eltántoríthatott az új eljárások megismerésétõl.

A kutatás arra is rámutatott, ha ellenõrizhetõbb a rendszer, kiszűrhetõek, minimalizálhatóak a felesleges megrendelések, a termékek bekerülése is olcsóbb, és természetesen a raktározás költségei is csökkennek.

Az Aberdeen becslése szerint, egy átlagos középméretű amerikai vállalat majdnem 2 millió dollárt takaríthat meg évente az internetes beszerzéssel. A telepítési költségek, a belsõ szervezési akadályok sokakat eddig visszariasztottak, manapság azonban az ilyen beszerzési megoldások, szolgáltatások kisebb beruházást igényelnek.

Az e-beszerzési rendszerek szállítói a bevezetési idõszak rövidítésével és a bevezetési költségek csökkentésével igyekeznek mérsékelni a vállalatok anyagi terheit. Természetesen hatékony "e-procurement" működés csak akkor képzelhetõ el, ha a termékek, szolgáltatások adatai könnyen és gyorsan elérhetõek (Infobank), s a szükséges dokumentáció és felelõsség rendezett a vállalaton belül. Ha ez sérül, nem lehet automatizálni költség-hatékonyan a rendszert, és a dolgozókra háruló feladatok az online beszerzéssel nem tűnnek el, csak átalakulnak.

Forrás: Prím Online

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo