AI-forradalom előtt állnak a cégek

A cégek 15 százaléka már használ mesterséges intelligenciára épülő megoldásokat, és minden ötödik tervezi ilyen szoftver bevezetését a hatékonyság növelése érdekében - derül ki a profession.hu kedden nyilvánosságra hozott felméréséből, melyben 197 vállalatot kérdeztek meg.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A válaszadók 62 százaléka nyilatkozott úgy, hogy még sosem használt, míg negyedük nem tudja, hogy használt-e már MI alapú megoldást. A tapasztalattal rendelkezők a ChatGPT-t említették spontán módon. A támogatott kérdésfeltevéskor azonban jóval többen jelezték, hogy használtak már beszéd- és arcfelismerő rendszert, drónt, virtuális asszisztenst, robotot, képelemző szoftvert vagy önvezető autót. Mindössze 3 százalék volt azok aránya, akik nem alkalmaztak még semmilyen MI alapú megoldást.

A felmérésből kiderül: a megkérdezettek 4 százaléka alkalmazott már a munkaerő toborzásnál mesterséges intelligenciát, és erről kedvező tapasztalatokat szereztek: lerövidíti a toborzásra szánt időt, segíti az objektív döntéshozatalt. A válaszadók az MI nyújtotta lehetőségeket elsősorban a toborzási kampányok tervezésében (72 százalék) és kiértékelésében (85 százalék) tudják elképzelni. A megfelelő jelöltek megtalálásához 77 százalék használná, míg az álláshirdetés megírásához 64 százalék, a minőségi jelöltek kiválasztásában pedig 53 százalék.

(MTI) 

Véleményvezér

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo