A vízforralót is érheti kibertámadás

Az integrált online rendszerek világában semmilyen berendezés, még a konyhai vízforralók és a hűtőszekrények sincsenek biztonságban a kibertámadásokkal szemben a brit pénzügyminiszter szerint. A brit kormány most hozott létre elektronikus elhárító szolgálatot.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Kép: Pexels

Philip Hammond, aki a brit kormány által új elektronikus elhárító szolgálatként létrehozott, október óta működő Országos Kiberbiztonsági Központ (NCSC) hivatalos jövő heti felavatása elé időzítve írt cikket a The Sunday Telegraph című konzervatív vasárnapi brit lapnak, felfedte: a körpont már az eddigi próbaműködés nem egészen fél éve alatt 34 550 potenciális kibertámadást hiúsított meg. Hammond szerint e támadások kiszemelt célpontjai brit kormányintézmények, illetve szolgáltató cégek voltak.

A pénzügyminiszter a gazdasági kockázatokat illusztrálandó felidézi a cikkben, hogy a digitális szektor a brit gazdaság leggyorsabban növekvő ágazata, amely évente 118,4 milliárd fontot (43 ezer milliárd forintot) ad hozzá a hazai össztermékhez (GDP). A brit üzleti vállalkozások 90 százalékának azonban még kidolgozott tervei sincsenek egy esetleges kiberbehatolás következményeinek kezelésére, jóllehet csak az elmúlt egy évben kétharmaduk számolt be sikeres vagy megkísérelt kibertámadásról – áll Hammond vasárnapi cikkében. Egyébként a magyar cégek sem állnak jobban, pedig tavaly minden második cég áldozattá vált. Felidézte, hogy az egyik legnagyobb brit internetszolgáltató cégnek 60 millió font kárt okozott egy közelmúltbeli kibertámadás, amely után a vállalatot 95 ezer előfizetője hagyta ott. (A magyar áldozatok átlagosan 140 000 forint értékű kárt szenvednek egy eredményes támadás esetén. A hazai vállalatok az elmúlt két évben félmilliárd forintot fizethettek ki váltságdíjként a zsarolóvírusok fejlesztőinek. )

Amikor a mosógép lopja el a PIN-kódunkat
A világnak számolnia kell azzal, hogy a jövőbeli bűnözők avagy tetthelyek az internetre kapcsolt háztartási eszközök lesznek. Ezek az eszközök ideális célpontok a bűnözőknek, mert csak alapvető biztonsági funkciókkal rendelkeznek.
A pénzügyminiszter szerint megfelelő biztonsági intézkedések nélkül a konyhai vízforralók és a hűtőszekrények mellett olyan eszközök is „riasztóan valós” biztonsági kockázatoknak vannak kitéve, mint például a vezető nélküli autók.

Hammond már a tavalyi év végén bejelentette, hogy a brit kormány 1,9 milliárd fontot (690 milliárd forintot) fordít olyan kapacitások kiépítésére, amelyekkel szintén a kibertérben megtorolható lesz az ilyen jellegű támadás. A pénzügyminiszter akkori indoklása szerint az ilyen kiber-ellentámadási kapacitás hiányában Nagy-Britannia „lehetetlen választás elé kerülne: vagy nem vesz tudomást a (kibertámadás) pusztító következményeiről, vagy katonai válaszcsapáshoz folyamodik”.

Hammond szerint „ellenséges külföldi tényezők” olyan módszerek kifejlesztésén dolgoznak, amelyekkel működésképtelenné lehet tenni például a brit légi forgalmi irányítást vagy a teljes brit áramszolgáltató hálózatot.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo