A mezőgazdaságban is teret nyer az e-kereskedelem

A Magro.hu piackutatási adatai bizonyítják, hogy már a mezőgazdaságban is van egy számottevő réteg, amely az internetes kereskedést választja terményei egy részének értékesítésére. Érdekes tény, hogy piaci zavaroknál, pl. az aszály okozta terményhiány esetén, nagymértékben megnő a nyitottság az új megoldásokra, és már az internet-penetráció szintje sem jelent akadályt.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A kukorica betakarítása néhány megyében már megkezdődött. Néhol csak pár nap múlva kezdik a munkát és vannak országrészek, ahol az aszálykár olyan mértékű volt, hogy betakarításról nem is beszélhetünk. A kukorica felvásárlási ára jelenleg 60-65 ezer forint tonnánként, de akár 80-90 ezer forintra is drágulhat. Sok termelő és állattartó komoly kárvallottja ennek az aszályos időjárásnak, és kemény döntés előtt áll.

A termelőknek ugyanis néhol legalább negyven százalékos hozamkieséssel kell számolniuk, amit a kukorica áremelkedése sem tud kompenzálni. Az állattartóknak pedig akár huszonöt százalékkal is emelkedhetnek a beszerzési költségei, és félő, hogy csökkenteniük kell az állatállományukat. A becslések szerint nem szokványos terméskieséssel kell számolnunk, hanem annál lényegesen nagyobbal.

Egy biztos, akár termelőről, akár állattartóról van szó, nagyon kell figyelniük, hogy a legmagasabb árat kaphassák a terményeikért, vagy a lehető legolcsóbban jussanak kukoricához.

A Magro.hu piackutatási adatai bizonyítják, hogy már a mezőgazdaságban is jelen van egy számottevő réteg, amely az internetes kereskedést választja terményei egy részének értékesítésére. Különösen érdekes tény, hogy egy-egy piaci zavarnál, pl. aszály okozta terményhiány esetében az emberek kivárnak, és nyitottak minden olyan megoldásra, ami kisegíti őket szorult helyzetükből.

Téves ezért az a feltételezés, hogy a mezőgazdaság olyan iparág, ahol az internetes kereskedelem még nem nyert teret. Az agrárium szereplőinek komoly hányada már átlagos internetezési szokásokkal rendelkezik, bár tény, hogy vannak, akik még a gyermekeik segítségével kereskednek a világhálón.

A Magro.hu adatai alapján a fő problémát sokkal inkább a meglévő internetes mezőgazdasági oldalak jelentik, mivel az interneten jórészt apróhirdetési oldalakon tudnak csak nagy tételben hirdetni. Ezek működési elve gyakran ad bizalmatlanságra okot: az apróhirdetésekben sokszor nincsenek konkrét árak az ajánlatok mellett, ill. nem tudják a felek, hogy pontosan kivel állnak szemben.

Ezzel szemben a Magro.hu online mezőgazdasági piactéren kötelező az ár megjelölése és csak leellenőrzött szereplők vehetik igénybe a piacteret. Ajánlatfeltöltés előtt a regisztráció során a felhasználóknak meg kell adni minden hivatalos adatot és így a felek néhány kattintással azonnal láthatják, hogy aktuálisan ki mennyiért keresi ill. kínálja terményét, jelen esetben a kukoricát. Az sem mellékes tény, hogy a piactérre kukorica ajánlatot feltöltők hirdetéseit naponta akár több ezer fél láthatja, amely a jelenleginél sokkal nagyobb lehetőséget teremt mind a jó áron történő eladásra, mind a vételre.

Tehát, függetlenül attól, hogy közvetlenül a termőföldről, vagy raktáron keresztül értékesít a termelő, az oldalon keresztül sokkal több vevőt tud elérni, mint a hagyományos módon, valamint megtalálhatja a lehető legjobb árat terményéért. A 4 hónappal ezelőtt indult piacteret eddig már 35000 keresték fel, napi szinten elérte az 1300 látogatást, és 1450 regisztrált tagja van (eladó és vevő). Jelenleg összesen 210 eladási és vételi ajánlat található a Magro.hu oldalán. (Az ajánlatok aktuális számáért kattintson ide: www.magro.hu.) A számok tükrében is elmondható tehát, hogy megérett a piac az új kereskedési formára, van igény a termény és állatfeltöltésre, különösen, amikor az agráriumot zavarok sújtják.

Véleményvezér

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.
Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo