A közösségi média nagyágyúi vonakodnak a fogyasztóvédelemtől

A közösségi médiát üzemeltető vállalatoknak is be kell tartaniuk az uniós fogyasztóvédelmi szabályokat. Ennek érdekében a Facebook, a Twitter és a Google+ részben módosította szolgáltatási feltételeit.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A módosítások több mint negyed milliárd közösségi médiát használó uniós fogyasztó javát szolgálják. Az uniós felhasználókat nem fogják kötelezni arra, hogy lemondjanak az őket kötelezően megillető uniós fogyasztóvédelmi jogokról, például az online vásárlástól való elálláshoz való jogról. Kalifornia helyett panaszaikat Európában nyújthatják be, valamint a platformok, az offline szolgáltatókhoz hasonlóan, kiveszik majd részüket az uniós fogyasztók iránti felelősségvállalás tisztességes megosztásából.

Pixabay

A változások azonban csak részben tesznek eleget az uniós fogyasztóvédelmi szabályokban megfogalmazott követelményeknek. Az illetékes uniós biztos azzal érvelt, hogy mivel a közösségimédia-hálózatokat reklám- és kereskedelmi platformként használják, a fogyasztóvédelmi szabályokat teljes mértékben be kell tartaniuk. Néhány vállalat már dolgozik azon, hogy platformjait biztonságosabbá tegye a fogyasztók számára.

Ugyanakkor elfogadhatatlan, hogy ez a folyamat még most sem zárult le és ilyen sok időt vesz igénybe – tette hozzá. Amennyiben a vállalatok nem működnek együtt, szankciókkal kell szembesülniük. Miközben a Google legutóbbi javaslatai láthatólag összhangban vannak a fogyasztóvédelmi hatóságok kéréseivel, a Facebook és különösen a Twitter csak részben foglalkozott a felelősségi kérdés és az esetleges tartalomeltávolításról vagy szerződés-megszüntetésről szóló felhasználói tájékoztatás módjának fontos problémáival.

Ami a fogyasztóvédelmi hatóságok által a jogellenes tartalom bejelentésére és törlésének kérésére használt „bejelentési–cselekvési eljárást” illeti, az egyes vállalatok változtatásai nem elegendőek.

Törvénytelenül él vissza adatainkkal a Facebook
A Facebooknak a személyes adatokkal kapcsolatos kezdeti beállításai, a portált használók adatainak kezelése ellentétben áll a fogyasztói jogokat rögzítő német törvényekkel, mondta ki a berlini bíróság.
Miközben a Google+ létrehozott egy szabályzatot, valamint határidőt állapított meg a kérések kezelésére, a Facebook és a Twitter csak azt vállalta, hogy egy erre a célra létrehozott e-mail-címet biztosítson, amelyet a nemzeti hatóságok a jogsértések bejelentésére használhatnak, anélkül hogy kötelezettséget vállaltak volna arra, hogy e kéréseket meghatározott határidőn belül kezelik.

Azon fogyasztók által beküldött rengeteg panaszt követően, akik e honlapokat használva csalás vagy megtévesztés célpontjává váltak, vagy akikre nézve egyes szolgáltatási feltételekben nem tartják tiszteletben az uniós fogyasztóvédelmi jogot, végrehajtási eljárást indítottak.

A közösségi média üzemeltetők készek módosítani:

  • a szolgáltatási feltételeket, amelyek korlátozzák vagy teljesen kizárják a közösségimédia-hálózatok felelősségét a szolgáltatások teljesítményét illetően
  • azokat a feltételeket, amelyek a felhasználókat arra kötelezik, hogy lemondjanak az őket kötelezően megillető uniós fogyasztóvédelmi jogokról, például az online vásárlástól való elálláshoz való jogról
  • azokat a feltételeket, amelyek megfosztják a fogyasztókat attól a joguktól, hogy a lakóhelyük szerinti tagállamban bírósághoz forduljanak, és ehelyett a kaliforniai jogot alkalmazzák
  • azt a feltételt, amely felmenti a platformot azon kötelezettsége alól, hogy a kereskedelmi közleményeket és a szponzorált tartalmat azonosítsa.
A vállalatok kötelezettséget vállaltak arra, hogy a feltételek módosításait 2018 első negyedévében valamennyi nyelvi változatban elvégzik.

A Bizottság emellett elvárja, hogy az online platformok a jogellenes online tartalmakat gyorsan és proaktívan ismerjék fel, távolítsák el és újbóli megjelenésüket előzzék meg.

A nemzeti fogyasztóvédelmi hatóságok és a Bizottság figyelemmel fogja kísérni az ígért módosítások bevezetését és aktívan használja majd a vállalatok által biztosított bejelentési–cselekvési eljárást. A nem kívánt előfizetésekre vonatkozó jogellenes kereskedelmi tartalmakra és egyéb csalásokra összpontosítanak. (eu.hu)

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo