A hekkerektől rettegnek igazán a bankok

Az adatvédelem növelése a pénzintézetek legfontosabb feladata az idei évben – derül ki az EY felmérésből, amely során 221 vezetőt kérdeztek meg világszerte a bankszektor kilátásairól. A válaszadók kétharmadának fontos, hogy szervezete 2020-ra élen járjon a digitális technológiák alkalmazásában.

A kiberbiztonsági kockázatok kezelése okozza a legnagyobb kihívást a bankok számára a pénzügyi vezetők 89 százaléka szerint - mutat rá az EY nemzetközi kutatása (Global Banking Outlook 2018). Ezt követi a munkaerő felvétele és megtartása, valamint a tehetségek fejlesztése (83 százalék).

A fenntartható üzleti siker legfontosabb kritériumának tartják a döntéshozók, hogy miként tudják megragadni a gazdasági fellendülésből adódó növekedési lehetőségeket, ezért elsősorban a technológiai fejlettség terén szeretnének előrelépni. A szektorra napjainkban inkább jellemző szabályozáskövető magatartás helyett így innovatív megoldások révén kezdeményeznék a fejlesztéseket – világít rá a kutatás.

A bankok réme - Kép: Pixabay

Szemléletváltásuk elsődleges célja, hogy megőrizzék piaci pozíciójukat, mivel jelenleg a válaszadók mindössze ötöde véli úgy, hogy az általa irányított szervezet digitálisan érett, ugyanakkor több mint 60 százalékuk szeretne változást elérni ezen a területen a következő két éven belül.

„Tíz évvel a gazdasági világválság kirobbanását követően már itthon is tapasztaljuk a fellendülést. Ebben a környezetben fontos, hogy a hazai pénzintézetek felismerjék, piaci pozíciójuk erősítéséhez vagy megtartásához elengedhetetlen, hogy merjenek befektetni az új technológiákba. A fejlesztéseket már sokan elkezdték, azok fő iránya az ügyfélélmény teljes újradefiniálása digitális termékek és szolgáltatások segítségével” – nyilatkozta Demeter Ákos, az EY Üzleti Tanácsadással foglalkozó részlegének partnere.

Elindult a Piac & Profit Online Akadémia!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo