– A most tárgyalt törvényjavaslatban az áll, hogy aki elektronikus aláírás hitelesítés szolgáltató (HSZ) cég kíván lenni – olyan, aki az e-aláírás megtörténte alkalmával a vevőoldali felhasználó számára hitelesíti az aláírást –, annak a Hírközlési Főfelügyeletnél (HIF) nyilvántartásba kell vetetnie magát és a szolgáltatást a bejelentés után megkezdheti. A törvénytervezetből eddig hiányzott annak a szervnek a meghatározása, aki jogosult kijelölni a tanúsító cégeket. Erre érkezett egy módosító javaslat, mely szerint a minisztérium egy általa létrehozott független bizottsággal meg kell, hogy vizsgáltassa azt, aki kijelölt tanúsítónak jelentkezik, és csak ezután kerülhet fel az adott vállalkozás egy nyilvános listára. A politikai színezetű vita szerintem csupán félreértésen alapszik. Egyes képviselők ugyanis úgy látják, hogy ez a módosítás ellentétes az EU szabályozással, míg mások szerint az indítvány csupán arra irányul, hogy a terméktanúsításra vonatkozó jogszabályok legyenek összhangban azzal az 1995-ös 29 számú hatályos törvénnyel, amely a tanúsító szervezetek kijelölését miniszteri hatáskörbe delegálja. Én azt hiszem, a jelenlegi módosítás csupán pontosítja az eredeti törvénytervezet szövegét – szögezi le Frischmann Gábor.
Vita a digitális aláírás körül
A Parlament ebben a hónapban tárgyalja a digitális aláírásról szóló törvénytervezetet. A két éve húzódó elektronikus aláírás törvénybe iktatása ezzel kézzelfogható közelségbe került. Előzetes vélemények alapján a törvény erősen szakmai jellegéből adódóan nem volt várható jelentős számú módosító indítvány, április 11-én mégis parázs vita alakult ki a parlamentben. Erről kérdeztük Frischmann Gábort, a Hírközlési Főfelügyelet elnökét.
Véleményvezér
Hadházy Ákos szerint öt és fél éve tehetetlenkedik az Ügyészség Orbán Viktor fogásza ügyében
Iszonyúan keresik az igazságot az Ügyészségen, csak nem találják.
Rekordot döntött a külföldieknek kiadott magyarországi tartózkodási engedélyek száma
Több tízezer ázsiai érkezett Magyarországra egyetlen év alatt.
Elképesztően nagy minimálbér-emelést terveznek
Jön az ezer euró feletti minimálbér.
Újabb fordulóponthoz érkezett az ukrajnai háború
Egyre durvul a háború.
Épül-szépül az Orbán-család szuper luxus kastélya
Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország.
Fejenként 600 millió forintról maradtak le a magyar kutatók
A tudáspiacon a nulla eredmény rendszerszintű hibát jelez.