Gyerekkoromban a mesékben sokat olvastam rőzsegyűjtő asszonyokról, gyerekekről, de a mindennapi életben soha nem találkoztam ilyen helyzettel. Sem személyesen, sem mások elbeszélésében. Pedig nem mentem el a nehéz sorsú emberek mellett, több olyan Nógrád megyei családdal hozott össze a sors, akik télen rongyokkal fűtenek, ami környezetszennyező és ezért törvénytelen. A rőzsegyűjtés gondjai mindazonáltal mindeddig nem jöttek szembe semmilyen formában, ezért a két miniszter szavait csak olyan politikusi handabandának tartottam, ami Önnön jóságukról szól.

A jövő fűtőanyaga? (Foró: Depositphotos)

Aztán a minap, amikor egy erdő mellett sétáltam egy idős hölgy szólított meg, hogy tudnék-e neki segíteni, mert a fűrésze beszorult egy fába. Mi sem természetesebb mondtam és vele mentem. Egy kidőlt fácska mellett álltunk meg, amelynek törzsébe beszorult egy elektromos gallyvágó láncfűrész. Mondtam a hölgynek, hogy nagy szerencséje van, személyemben egy Toldi Miklóssal találkozott és megemeltem neki a törzset, így a kis fűrész kiszabadult. Nem vagyok rőzse szakértő, de súlya alapján szerintem ez már inkább fa volt, mint gally, de sebaj. Aztán még beszélgettünk. Kiderült, hogy valaha egy jómódú ember volt, a Rózsadombon lakott és idegenvezetőként dolgozott. Imádta a munkáját és amikor megszűnt az állása, ebbe lelkileg beleroppant. Most a helyi katolikus közösségnek segít és a fa azért kell neki, hogy ne fagyjon meg télen. A nyugdíja ételre kell, tüzelőre már nincs pénze. Most 75 éves, sajnos egyre rosszabbul lát. Csak nagyon távoli rokonai élnek még.