Visszatér egy régi játék: 100 milliós lakást lehet nyerni

Augusztus végén indul a Szerencsejáték Zrt. játéka. 

A Szerencsejáték Zrt. várhatón 15 százalékkal meghaladja az idénre tervezett számait az új lakásnyeremény játékának is köszönhetően, amelyet az OTP Csoporttal együttműködve szervez - tájékoztatott Mager Andrea, a társaság elnök-vezérigazgatója.

Az értékes tárgyi nyereményeket - köztük az ingatlant - azok között a játékosaik között sorsolják ki, akik rendelkeznek úgynevezett játékoskártyával. Jelenleg egymillió ilyen ügyfelük van, az év végéig azonban a szám várhatóan 1,3 millióra növekszik - tette hozzá.

Az elmúlt tíz évben a járvány évét leszámítva minden évben kétszámjegyű bővülést értek el - emlékeztetett. A Szerencsejáték Zrt. tavaly 821 milliárd forint szerencsejátékokból származó árbevételt ért el, ami több mint 17 százalékos javulás az egy évvel korábbihoz képest.

A játékoskártya programot a vállalat hat évvel ezelőtt indította, a termék egy kényelmi funkciót takar, illetve a felelős játékra ösztönzi a résztvevőket - ismertette.

Elmondása szerint a kártyát aktívan használó játékosok egy 110 millió forint értékű penthouse jellegű budapesti lakást nyerhetnek, ezen felül hetente egymillió forint értékű nyereményt sorsolnak ki közöttük. A nyereményjáték augusztus 28-tól indul és március 3-áig tart, amikor ki is sorsolják a nyertest.

"Húsz évig minden évben volt lakássorsolás, szép hagyományt élesztünk újra: 50 év óta először a lottótársaság újra lakást kínál" - fogalmazott Mager Andrea.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo