Városrehabilitáció Budapesten

December első hetében a VIII. kerületi rehabilitáció 5. évfordulója kapcsán politikusok, kutatók és szakemberek részvételével a fővárosban konferenciát tartottak “Városrehabilitáció Budapesten” címmel. Az egész napos, a részt vevő polgármesterek kerekasztal-beszélgetésével záruló rendezvényen az átalakuló Józsefváros mellett néhány – a IV., VII., IX. és X. -- kerület is bemutatta városmegújító programja eddigi eredményeit.

Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az 1997-ben beindított VIII. kerületi városmegújító program napjainkig szép eredményeket tud felmutatni. A munkálatok során eddig több belső-, valamint középső józsefvárosi lakótömb újult meg, melyek pénzügyi finanszírozását a kerületi és a fővárosi önkormányzat közösen vállalta, illetve néhány esetben a helyi lakossági források is bevonásra kerültek. Ezek a rekonstrukciók több mint 100 régi lakást érintettek, melyek teljesen felújítva, komfortossá alakítva a Józsefváros bérlakás-állományát gyarapítják, ugyanakkor befejeződött több, értékesítésre szánt lakóépület tömbrehabilitációja, a bennük lévő otthonok mai igényeknek megfelelő korszerűsítése. Ezzel párhuzamosan az érintett területeken elkezdődött a közművek és a közterületek teljes rekonstrukciója, új utcaburkolatok kialakítása, utcabútorok elhelyezése is.

A program első üteme – melynek során elsősorban az épület-felújításokra helyeződött a hangsúly – 2000-2001-ben lezárult, s ekkortól a városmegújítási munkák helyszíne áthelyeződött a Középső-Józsefvárosra. A helyhatóság célja ebben a városnegyedben -- a program indulásakor létrehozott Józsefvárosi Rehabilitációs és Városfejlesztési (RÉV8) Rt. irányításával – a korábbi, egy-egy épülettömb felújítása helyett a közterületek felújítása mellett – a vállalkozói tőke bevonásával -- a lakásállomány minőségének városrész méretű feljavítása. Ennek érdekében készült el az a komplex fejlesztési terv, amely a Práter utca, Üllői út közötti, valamint a Corvin mozitól a Szigony utcáig terjedő, mintegy 20 hektáros városrészt érinti, és amelynek szabályozási tervét idén márciusban a képviselőtestület elfogadta. A 8-10 évre tervezett projekt tartalmazza a közterületek felújítását, újak kialakítását, a zöldterületek növelését, az infrastrukturális hálózat teljes rekonstrukcióját éppúgy, mint a megőrizendő épületállomány felújítását, valamint a szabad, illetve a bontások révén szabaddá vált területeken új, környezetbe igazodó beruházások megvalósulását. Ennek során a tervek szerint közel 1100 régi, rossz állagú lakás kerül lebontásra, miközben mintegy 4000 korszerű, új otthon, valamint több tízezer négyzetméternyi kereskedelmi, idegenforgalmi, szórakoztató és irodalétesítmény épül fel az említett idő alatt.

A kiemelt fejlesztési terület jelenleg beépíthető, 650 ezer négyzetméteres részére az elmúlt évben a testület már szerződést kötött egy helyi városfejlesztő társasággal, aki azonban nem teljesített. Így októberben a területre tervezett fejlesztések megvalósítására újabb, kétfordulós befektetői pályázatot írtak ki; a pályázat első fordulójának beadási határideje jövő év január 6.-a.

Az elmúlt két évben a tömbrehabilitáció sikere hatására a kijelölt akcióterületeken értékesítésre került üres telkeken beindult az új, vállalkozói lakások építése is, melyek színhelyei egyebek mellett a Kisstáció, Hock János, Nap, Vajdahunyad, valamint Kálvária, Illés és Dugonics utcák.

A lakásépítésből nemcsak a vállalkozók, hanem a helyi önkormányzat is kiveszi a részét. A Hock János utcában például egy 25 lakásos, saját beruházású társasházat adott át, és rövidesen befejeződik a Práter utca 14-es számú, 20 lakásos önkormányzati tulajdonú lakótömbnek a felújítása és komfortosítása, a Dankó utca 34. és 40. szám alatti telken pedig a tavaly a gazdasági tárcától nyert összeg felhasználásával 67 bérlakás építése folyik.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo