Van, ami még nem központi kérdés a családi cégeknél, pedig az idő lassan sürget

Két évük van a minimum 250 főt foglalkoztató cégeknek arra, hogy beépítsék üzleti folyamataikba az ESG szempontokat. A K&H családi vállalatok fenntarthatósági indexe szerint ez egyelőre nagy kihívás a cégeknek, mivel alig 10 százalékuk rendelkezik erre vonatkozó stratégiával. Hasonlóan alacsony arányban vannak azok a cégek, ahol a tevékenységük minden területén figyelnek a fenntarthatóságra. 

A fenntarthatósággal kapcsolatos szaktudás és gyakorlat hiánya komoly kihívásokat jelent a vállalatoknak.

„Ha részletesebben megnézzük a számokat, azt látjuk, hogy a családi vállalatok legnagyobb arányban eseti jelleggel foglalkoznak csak a fenntarthatóság kérdéskörével (41 százalék), és csupán a cégek alig tizedénél jelenik meg stratégiai szinten, a vállalat egész működését érintő szempontként (12 százalék). Az erre irányuló írott stratégia pedig egyelőre csak elvétve található (8 százalék). Bőven van még tere a fejlődésnek, ezért is tartjuk nagyon meghatározónak az előttünk álló két év felkészülési időszakában a pozitív gyakorlatok bemutatását, nemcsak a fenntarthatóság, hanem a hosszú távú stratégia, generációváltás, és innováció témakörében is” – emelte ki Ékes Ákos.

A K&H családi vállalatok kiválósági díj 2023-as díjazottjai:

  1. „innováció” kategória:
  • Tedej Zrt.
  • GLT Delta Kft.
  1. „sikeres hosszú távú stratégia” kategória:
  • CE Glass Zrt.
  1. környezetvédelmi fenntarthatóság kategória:

 

 

Véleményvezér

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo