Laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor hetente megjelenő, Mfor Üzemanyagár-figyelő körképében ezúttal arról írt, hogy az iráni háború okán elszálló olajár miatt egyes uniós országokban már vészesen közelítenek az ezer forintos árszinthez.
A cikk szerint egyre nagyobb a kockázat, hogy az olaj ára akár tartósan a 100 dolláros szint közelében ragadhat, tekintve, hogy az Öböl menti országok exportja továbbra is erősen akadozik. A logisztikai szempontból kritikusnak számító Hormuzi-szorost ugyan Irán nem tudta lezárni, ám az arra közlekedő hajók állandó támadásoknak vannak kitéve.
Ha pedig mindez nem lenne elegendő, akkor érdemes arról is megemlékezni, hogy talán a szállítási problémákat is felülmúlhatja az a tény, hogy az Öböl menti régióban mind a földgáz-, mind a kőolajtermelő és -tárolókapacitásokat egyre több támadás éri. Ez pedig azzal fenyeget, hogy a szoros megnyitása esetén a kieső kapacitások miatt továbbra sem látunk majd jelentős áresést.
A cikk szerint amíg a világpiacon a kínálat nem kezd el nőni, addig várhatóan komolyabb olajáresésre sem fog sor kerülni. A 100 dollár feletti tőzsdei árak viszont továbbra is magasan tartják az üzemanyagárakat. Utóbbiakra ráadásul az is komoly hatással van, hogy a készletek megnyitásával ugyan a lakosság és a gazdasági szereplők számára is biztosították világszerte az üzemanyagot, a hírek szerint a finomítói termelés kisebb, mint a fogyasztás. Vagyis a befektetők elkezdték árazni azt, hogy végesek a készletek, és fordulat hiányában (igaz, csak több hónap múlva) esetleg korlátozásokat kell bevezetni.