Újraindítás és biztonság: mi vár idén a turizmusra?

A Széchenyi fürdőben szerdán rendezett Utazás kiállítást bemutató sajtókonferencia minden résztvevője egyetértett abban, már annak is örülni kell, hogy az idén egyáltalán létrejöhet ez az esemény.

A Hungexpo 18 hónapig volt zárva, Budapest gyógyfürdői pedig 8 hónapig. Amint azt Szűts Ildikó, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója megjegyezte, becslések szerint 22 milliárd forintnyi bevételkiesést jelentett mindez számukra, csak a fővárosban!

De elkezdődött a talpra állás és ez az utazási szakmára is igaz. A tájékoztató helyszínének kiválasztása nem volt véletlen, az idei március 3. és 6. között megrendezendő kiállítás egyik központi témája éppen az egészségturizmus, és a gyógyfürdők.

(Fotó: Pixabay)

A külföldi díszvendég idén Egyiptom, amely népszerű célpontja a magyar turistáknak. A közkedvelt ország újdonságairól dr. Khaled El Enany nagykövet számolt be. A jól ismert attrakciók mellett a nagykövet felhívta a figyelmet hazája többi kiemelt szakirányára: ilyen a kulturális és a fesztiválturizmus, a vallási túrák, a sportrendezvények, a műemlékek, a 3000 kilométer hosszú tengerpart, valamint a gyógyturizmus több válfaja.

Az észak-afrikai ország GDP-jének jelentős részét teszik ki a turisztikai bevételek, nagyon fontos ez a szegmens a foglalkoztatottság miatt is. A beutazási szabályokról részletesen tájékozódhatunk a nagykövetség honlapján, de bizonyos feltételekkel gyakorlatilag mindenki beutazhat az országba.

A belföldi díszvendég Veszprém, amely jövőre Európa kulturális fővárosa lesz. Számos olyan programmal készülnek, amelyek a hazai turisták számára is újdonságot jelentenek. De nemcsak a települést szeretnék bemutatni, hanem annak környékét is, ezért a Veszprém-Balaton nevet használják majd a jövő évi rendezvényeken.

Több mint 100 kiállító és 30 ország várja a látogatókat, méghozzá a felújított H pavilonban. A Karaván Szalon az F pavilonban látható. Érdekesség, hogy a Covid ideje alatt élénk volt a kereslet a vitorlás hajókra – mindenki kimenekült a szabadba, a vízre – tehát bizonyára sokan látogatják majd meg a Budapest Boat Show-t is, ahol 100 hajó várja majd a vitorlázás és a hajózás szerelmeseit, egyelőre csak a szárazföldön.

A Boat Show díszvendége a Tisza-tó, amelyet még sok magyar nem fedezett fel – talán ezért is olyan nyugodt és kellemes itt pihenni, megtapasztalni a vízi világot, a bájos környékbeli falvakat, például Sarudot. Az élménycsokorról Kücsön Gyula, a régió lelkes patrónusa és hírvivője, a stand igazgatója számolt be. A Tisza-tó az ország második legnagyobb tava, itt elsősorban lelassulni érdemes, sportolni vagy horgászni, vagy közvetlenül betekinteni a Hortobágyi Nemzeti Park páratlan élő világába.

A szakmai programok listája is hosszú. A központi téma mi más lehetne, mint a járvány utáni biztonságos újra kezdés.

Dr. Szegedi Andrea, a SOTE adjunktusa lesz a fő szervezője és házigazdája a március 4-i, széles tematikájú egészségturisztikai konferenciának, amely kiemelten foglalkozik az akadállyal élők utazásával. Magyarországon több százezren élnek valamilyen fogyatékkal, de a jelenleginél sokkal több szabadidős programon részt vennének, és számos utazási, pihenési lehetőség érdekelné őket. Néhány gyógyfürdőben – például műemlékvédelmi okok miatt – elég nehézkes számukra már az épületbe való bejutás is.

A Járatlan Utakon fesztivál elsősorban a hátizsákos turisták számára szól. Március 3-án szervezi a Humen Media Hungary a Gay Travel Day-t, amely az LMBTQ turizmussal foglalkozik. Az utóbbi években nem hiányozhatott az Utazásról az Afrika Expo, amely ezúttal a 10. Hungary Helps Afrika Expo Budapest címet kapta.

Az Utazás kísérő programjainak jelentős része a nagyközönségnek szól, sportolók mutatkoznak be, különféle színpadi produkciók és gyermekműsorok láthatók majd.

A tájékoztatón volt, aki felvetette: milyen hatást gyakorolhat az európai turizmusra az orosz-ukrán háborús feszültség, de egyelőre még Oroszország-szakértők sem tudnak erre választ adni. Az köztudott, hogy az Ukrajnába irányuló légi forgalmat számos nagy légitársaság leállította, de egyelőre a Moszkvába irányuló légi járatok változásáról nem hallottak még a jelenlévő szakemberek sem. Ez azért is fontos, mert számos poszt-szovjet és balti köztársaságba elsősorban Moszkván keresztül lehet repülni.

 

Véleményvezér

Kísértetbölcsődét talált Hadházy Ákos

Kísértetbölcsődét talált Hadházy Ákos 

Semmi nincs biztonságban, ami mozdítható.
Elképesztő luxusban élnek a NER-cicák, erről közölt képeket Hadházy Ákos

Elképesztő luxusban élnek a NER-cicák, erről közölt képeket Hadházy Ákos 

Jól megy a NER körüli hölgyeknek. Méghogy nem szeretik a gyengébb nemet a fideszesek.
Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet  

A két ország újabb listán ver minket. 
A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban

A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban  

Még Bulgáriában és Romániában is tovább élnek az idősek. 
Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország

Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország  

Ukrajna és Románia is jobban teljesített. 
Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok

Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok 

Épül, szépül a körbezárt uradalom környéke is. 


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo