Újabb csapás az e-cigaretta rajongóknak

Vizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) egy elektromos cigarettákat forgalmazó szlovák céggel szemben, mivel az feltehetően illegálisan, megtévesztő módon hirdeti a termékeit.

A GVH közleménye szerint az Airbox s.r.o. szlovák székhelyű vállalkozás a magyar nyelvű honlapján valószínűsíthetően azt a hamis benyomást kelti, hogy az általa forgalmazott, nikotint tartalmazó elektromos cigaretta, valamint a nikotinmentes dohányzást imitáló elektronikus eszközök jogszerűen forgalmazhatók. Ugyanakkor a termékek ízesített változatainak Magyarországon történő forgalmazása, valamint ezek távértékesítése is a hatályos jogszabályok alapján tilos - emelte ki a versenyhivatal.

A versenyhivatal még hatékonyabb és gyorsabb fellépését teszi lehetővé, hogy március 1-jétől letilthatnak honlapokat (Fotó: Pixabay)
A versenyhivatal még hatékonyabb és gyorsabb fellépését teszi lehetővé, hogy március 1-jétől letilthatnak honlapokat (Fotó: Pixabay)

A GVH jelezte: a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. A vizsgálat lefolytatására biztosított idő három hónap, ami indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.

A versenyhatóság felidézte, hogy korábban is szigorúan léptek fel két szlovák céggel szemben, amelyek elektromos cigarettákat, illetve a kiskorúak körében népszerű, ezért különösen veszélyes Elf Bar termékeket forgalmaztak magyar nyelvű weboldalaikon. A GVH a vizsgálatok megindítása után mindkét esetben az ideiglenes intézkedés eszközével élve azonnal elrendelte a webáruházak lekapcsolását az ügyek lezárulásáig.

A vizsgálatok feltárták, hogy a vállalkozások megtévesztően keltették a magyar fogyasztókban azt a benyomást, hogy termékeik jogszerűen forgalmazhatók, az eljárások mindkét esetben a kiszabható legmagasabb bírsággal zárultak.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo