Új telep 270 ezer embernek

A napokban kerül sor az észak-kelet pesti-nógrád megyei hulladékgazdálkodási projekt szerződéseinek aláírására. Brüsszel végre jóváhagyta a módosított fejlesztés támogatását, így indulhat a közel 6,5 milliárdos program.

Bár az Észak-kelet Pest és Nógrád Megyei Hulladékgazdálkodási projekt már 2002-ben elnyerte az uniós támogatást, a létesítménynek helyet adó terület hiánya ez idáig halasztotta a beruházás elindítását. Az összesen 106 települést érintő hulladéktelep befogadását ugyanis 8 érintett település lakossága népszavazáson utasította el. Végül olyan megoldás született, hogy nem új lerakó épül, hanem a Kerepes területén meglévő telepet bővítik, korszerűsítik.

A mintegy 6,5 milliárd forintos fejlesztés eredményeként lehetőség nyílik a térség kommunális hulladékának korszerű kezelésére, újrahasznosítására, és biztonságos lerakására. Mindez a Pest és Nógrád megyében élő, több mint 270 ezer lakos érdekét szolgálja. Az elnyert uniós források a beruházási költségek felét fedezik, a további 40 százalékot a magyar állam, 10 százalékot pedig a települések társulása biztosítja. Rövidesen sor kerül a beruházás megindításával kapcsolatos szerződések aláírására, majd az építési tender kiírására, s várhatóan jövő év elején pedig a munkálatok elindítására.

A létesítmény tervezett átadási ideje: 2007. januárja.

Véleményvezér

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.
1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot

1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot 

Minél keletebbre van egy uniós ország, annál kevésbé befogadó.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo