Új alkalmazás segíti a budapesti közlekedést

Új mobilalkalmazást fejlesztett a NÚSZ Zrt. leányvállalata a Budapesten közlekedőknek.

Új mobilalkalmazást fejlesztett a városi közlekedés megkönnyítésére egy nemzetközi kutatásfejlesztési projekt részeként a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ Zrt.) leányvállalatának vezetésével - közölte a NÚSZ Zrt.

A 2017 júniusában kezdődött Mobility as a Service for EU (MaaS4EU) projektben 17 szervezet vesz részt. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató leánycége, a Toll Service Zrt. 2018. december 1-jén csatlakozott. A egységes európai közlekedési piac megteremtését támogató program költségvetése több mint 1,2 milliárd forint.

A részt vevő közlekedési szolgáltatók, hatóságok, oktatási szervezetek, informatikai cégek és kutatócsoportok alkotta konzorciumok azt vizsgálják, hogyan lehet hatékonyabban felhasználni a közösségi közlekedést, illetve az erre szánt forrásokat, csökkenteni a környezeti terhelést, ösztönözni a környezetkímélő közlekedési eszközök terjedését.

Az ingyenesen letölthető MaaS4EU alkalmazás az útvonaltervezésen túl mobilitási csomagokat kínál, így nem kell egyszerre több közlekedési applikációt használni.

A projekt tavasszal léphet új szakaszba. Az addig összegyűlt adatokat feldolgozzák, valamint értékelik a felhasználók tapasztalatait és szokásait.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo