Turisztikai vállalkozások rezsijére adnak támogatást, április végéig lehet rá jelentkezni

Már közel kétszáz regisztráció érkezett a hazai szálláshely-szolgáltatóktól és vendéglátóhely üzemeltetőktől a KKV Energiaköltség és Beruházás Támogatási programra, amelyben az első negyedéves rezsiszámlák növekményére 50 százalékos támogatást igényelhetnek - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség.

Érdemes minél hamarabb megtenni az ügyfélkapun keresztül indítható regisztrációt, hogy mielőbb hozzájussanak a vissza nem térítendő rezsitámogatáshoz a turisztikai szolgáltatók.

Az ügynökség javaslatára kiterjesztett pályázati lehetőség jóvoltából mintegy 21 ezer turisztikai vállalkozás kaphat komoly segítséget a megnövekedett költségei mérsékléséhez, működése stabilizálásához.

A program keretében országszerte közel 16 ezer vendéglátóegység és 4500 szálláshely kapott lehetőséget arra, hogy a 2023. első negyedéves rezsiszámláinak (földgáz, villamos energia, távhő) növekményére 50 százalékos közvetlen támogatást kapjon. Közülük eddig már közel kétszázan regisztráltak.

Az MTÜ most minden érintett turisztikai kkv-t arra biztat, hogy éljen a regisztrációs lehetőséggel. Fontos tudni ugyanis, hogy a KKV Energiaköltség és Beruházás Támogatási program további lábaként igénybe vehető, energiahatékonyságot növelő beruházástámogatási konstrukcióra csak a már rezsitámogatásban részesült turisztikai szolgáltatók pályázhatnak.

Bődi Ivett, az MTÜ turizmus stratégiai megvalósításért felelős vezérigazgató-helyettese a közleményben elmondta: nem érdemes kivárni, a mielőbbi regisztráció azért is fontos, hogy a vállalkozások a program minden elemét kihasználhassák a rendelkezésre álló határidőkön belül.

Alapvetően határozza meg a vállalkozások fenntartható és stabil működését, hogy képesek-e költséghatékonyan felhasználni az energiát. A program ebben jelenthet hatalmas segítséget az ágazati szereplőknek, hiszen a rezsi-, valamint az önerő-kiegészítő támogatás és a kedvező beruházási hitel együttes felhasználása olyan energetikai korszerűsítést tesz lehetővé, amely jelentős mértékben járulhat hozzá vállalkozásuk, és ezen keresztül az egész ágazat stabilizálásához, versenyképességének növeléséhez - mutatott rá.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo