Túl sokat emeltek a cukor, a tej és a liszt árán - nekimegy a kormány a kiskereskedelmi láncoknak

A kötelező akciózás kivezetését követően a kereskedelmi láncok egyidejű és jelentős mértékű áremeléseket hajtottak végre alapvető termékek esetében, amely ellen a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) határozott intézkedéseket tesz és kezdeményezi a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyjogi vizsgálatát - jelentette be az NGM.

A kötelező akciózás rendszerét a Nemzetgazdasági Minisztérium javaslatára a kormány 2023. június 1-jétől vezette be. A kötelező akciózás az online árfigyelő rendszerrel karöltve jelentősen hozzájárult az infláció letöréséhez és visszaszorításához. A szabályok betartása, így a családok védelme érdekében a fogyasztóvédelmi hatósági hatáskörben eljáró kormányhivatalok szigorúan léptek fel: közel 3000 üzletet ellenőriztek, és mintegy 650 millió forint összegben szabtak ki bírságot.

Nehéz megpakolni a kosarat
Nehéz megpakolni a kosarat
Fotó: Depositphotos

A kormány az inflációs folyamatokat, valamint a kapcsolódó intézkedés-rendszert folyamatosan felülvizsgálta és 2024 júniusában megállapította, hogy a kötelező akciózás elérte célját, ezért 2024. július 1-jétől kivezette az intézkedést, ugyanakkor a kiskereskedelmi üzletek közötti verseny fenntartása érdekében továbbra is működteti az online árfigyelő rendszert - emlékeztetett az NGM.

Az online árfigyelő rendszerben napi szinten frissülő áradatok alapján azonban egyértelművé vált, hogy a kötelező akciózás kivezetését követően többek között a finomliszt, a 2,8 százalékos UHT tej és a cukor fogyasztói ára tekintetében a legnagyobb kiskereskedelmi láncok egyidejű és jelentős áremelést hajtottak végre. A gyártói márkás finomliszt árát átlagosan majdnem 80 százalékkal emelték a legnagyobb kiskereskedelmi láncok, de egyes üzleteknél valamely lisztek esetében több mint 100 százalékos áremelés is volt.

Az ugyancsak gyártói márkás tej árát átlagosan mintegy 45 százalékkal növelték, míg a gyártói márkás kristálycukrot átlagosan több mint 25 százalékkal drágították. Továbbá a saját márkás termékek árait is - bár kisebb mértékben - ugyancsak jelentősen, mindhárom terméktípus esetében átlagosan 30 százalékkal emelték.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo