Trump vámcunamija ellenére alig drágultak a külföldről érkező áruk az USA-ban

Áprilisban havi szinten 0,1 százalékkal emelkedtek az importárak a márciusi 0,4 százalékos csökkenés után, miközben a piac hasonló mértékű csökkenésre számított. Az előző évhez képest is 0,1 százalékkal emelkedtek az importárak.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Bár a hónap elején legalább 10 százalékos vámot vetett ki az USA a külföldről származó árukra, a vállalatok a versenyképességük megőrzése érdekében mérsékelték az áraikat, emiatt nem volt érzékelhető nagyobb drágulás.

Nem az árakon csattant elsősorban az ostor
Nem az árakon csattant elsősorban az ostor
Fotó: Depositphotos
Trump vámjai leginkább azt eredményezték, hogy az elnök önmaga alatt vágta a fát. A májusi előzetes becslések szerint a Michigani Egyetem által mért fogyasztói bizalmi index az Egyesült Államokban 50,8 pontra romlott az áprilisi 52,2-ről, alulmúlva az 53,4-es piaci várakozást.

Ez az ötödik egymást követő havi csökkenés, a 2022 júniusa óta mért legalacsonyabb érték, mivel az inflációval és a vámokkal kapcsolatos bizonytalanság továbbra is érezteti a hatását. A jelenlegi körülmények indexe 57,6-re esett vissza 59,8-ról, a várakozásokat jelző mutató pedig 46,5-re csökkent 47,3 pontról. (Erstemarket)

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo