Továbbra sem csökkent a bürokrácia

A kormány több éve azt hangsúlyozza, hogy a kormányzati struktúra átszervezésével elérhető, hogy a dolgozók jelentős számban menjenek át a közszférából a versenyszférába. Ennek érdekében átszervezték a kormányzati háttérintézményeket. A költségvetési zárszámadás szerint a vezetői szintek csökkentek, de a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak száma nem. A Policy Agenda az elmúlt évek adatait hasonlította össze.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A tavalyi év költségvetésének zárszámadása alapján az látszik, hogy 2017-re a központi költségvetés által foglalkoztatottak száma 560 ezer főre nőtt. Ez 4 ezer fővel több, mint a 2016. évi adat. Annak ellenére, hogy több háttérintézményt is összevontak, valójában a bürokrácia csökkenése nem érződik.

A gazdasági válság óta 315 ezer fővel nőtt a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak létszáma. Ennek a növekedésnek a jelentős része abból fakad, hogy a kormány magához vonta az egészségügyi intézmények és a közoktatási rendszer irányítását. Ezáltal a korábbi „önkormányzati dolgozók” hirtelen kormányzati alkalmazottak lettek.

Forrás: Policy Agenda

A 2014. évhez viszonyított növekedés (+25 ezer foglalkoztatott) mögött leginkább a közalkalmazottak körének növekedése áll, mivel 21 ezerrel többen dolgoztak tavaly ilyen státuszban. Közülük mintegy 7 ezren a közoktatás területén dolgoznak.

Vezetői szintek, és EU-ból fizetettek

A kormányban 2010-ben a köztisztviselők, kormánytisztviselők és közalkalmazottak között 12,6 ezer fő vezető volt, akiknek a rendszeres személyi juttatásai 69 milliárd forintot tettek ki (ehhez még hozzá kellene számítani a nem rendszeres személyi juttatásokat, de ennek összegét nem közölte a kormány).

A vállalkozások még mindig belefulladnak az adminisztrációba
Míg a magánszemélyek esetében – az szja-bevallás adóhivatali elkészítésével – az adóval kapcsolatos adminisztráció csaknem nullára csökkent, addig a vállalkozásoké még mindig magas, ezért a versenyképesség további javulásához mindenképp szükség van a bürokratikus terhek csökkentésére.
Ugyanezen munkavállalói kör létszáma 2017-ben 17,8 ezer fő volt, amely már 119,7 milliárd forintot „vitt el” a közös büdzséből. A kormányzati struktúra átszervezése annyiban látszik, hogy az elmúlt évekhez képest valóban kb. 1000 fővel csökkent a vezetői szinteken dolgozók létszáma.

Ugyanakkor a kormányzati „felső vezetésre” (miniszterelnök, miniszterek, kormánybiztosok, miniszterelnöki biztosok, miniszteri biztosok, államtitkárok) elköltött rendszeres személyi juttatások a 2014. évi 3,6 milliárd forintról 4,2 milliárd forintra nőttek a tavalyi évben.

A költségvetési szerveknél foglalkoztatottak létszáma kapcsán a kormány azt is közli, hogy mennyi állami alkalmazott fizetése származik olyan forrásból, amely az Európai Unió költségvetésében szerepel. (Ez a létszám a határozott idejű foglalkoztatottakat jelenti, és az év végi záró létszámot közlik.)

A téma azért is lehet érdekes politikailag, mivel a 2014-es bálványosi beszédében Orbán Viktor az illiberális demokráciáról elmondottak mellett azt is megfogalmazta, hogy: „Azt láttam, hogy azok az emberek (…), akik azzal foglalkoznak, hogy az Európai Unióból Magyarországnak járó (…) gazdaságfejlesztési vagy társadalomépítési források fölött rendelkeznek, a fizetésüket közvetlenül az Európai Unióból kapják. Vagyis Magyarországon egy területenkívüliség jött létre.”

Hiába „intézett harcot” azonban ezen foglalkoztatás ellen a miniszterelnök, 2014-2017 között éves átlagban 5.800 munkatársat foglalkoztattak ebből a forrásból, és 9,9 milliárd forintba került az ő bérük. Így egyelőre nem sikerült megszüntetni azt az állapotot, amelyet a miniszterelnök kifogásolt.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo