Történelmi csúcson a beruházások volumene

2022 harmadik negyedévében továbbra is kifejezetten dinamikusan, a várakozásokat érdemben felülmúlva, 7,7  százalékkal nőtt a beruházások volumene, az előző negyedévi 7,8 százalékos növekedés után, míg 1,9  százalékkal bővült az előző negyedévihez képest szezonálisan kiigazítva. így a beruházások volumene történelmi csúcsra emelkedett. A beruházások növekedése a háztartások és a vállalkozások erőteljes aktivitásának köszönhető, míg a költségvetés fejlesztései csökkentek.

A szállítás, raktározás beruházásainak volumene 7,2  százalékkal csökkent a tavalyi magas bázishoz képest, a kedvezőtlen teljesítmény mögött elsősorban az állami infrastrukturális fejlesztések mérséklődése állt. Noha az állami beruházási kiadások csökkentése miatt több, korábban tervezett nagyberuházás is elmarad, a következő években többezer milliárd forintnyi forrás jut közúti és vasúti fejlesztésekre, így ezen a területen folytatódhatnak a fejlesztések, bár a korábbitól elmaradó mértékben.

A kereskedelem, gépjárműjavítás beruházási teljesítménye 3,7  százalékkal nőtt, többek között a nagykereskedelemben tevékenykedő vállalkozások beruházási aktivitásának élénkülésének köszönhetően. A megugró online és csomagküldő kiskereskedelem további jelentős raktár és logisztikai, kiszállítási beruházásokat generálhat. A kiskereskedelem fejlesztéseit ugyanakkor visszavetheti az extraprofit adó, az árkorlátozások által érintett termékeken elszenvedett veszteség, a költségek, főleg az energiaköltségek meredek elszállása, ez utóbbi azonban igen jelentős keresletet is támaszthat az energetikai korszerűsítési fejlesztések iránt.

A mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat beruházásai a tárgynegyedévben 5,7  százalékkal csökkentek, amihez a magas bázis mellett hozzájárult az állattenyésztéssel, illetve a növénytermesztéssel foglalkozó nagyobb létszámú vállalatok fejlesztési ráfordításainak mérséklése is. A mezőgazdaságra is jellemző és várhatóan egyre kritikusabb munkaerőhiány miatt ugyanakkor a precíziós gazdálkodásra való áttérés számottevő beruházási igényt generálhat, míg az egyre szárazabb és kiszámíthatatlanabb időjárás miatt érdemben növelni kellene az öntözési fejlesztéseket. A mezőgazdasági fejlesztéseket a soha nem látott pályázati, vidékfejlesztési támogatások is élénkíteni fogják.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo