Történelmi csúcson a beruházások volumene

2022 harmadik negyedévében továbbra is kifejezetten dinamikusan, a várakozásokat érdemben felülmúlva, 7,7  százalékkal nőtt a beruházások volumene, az előző negyedévi 7,8 százalékos növekedés után, míg 1,9  százalékkal bővült az előző negyedévihez képest szezonálisan kiigazítva. így a beruházások volumene történelmi csúcsra emelkedett. A beruházások növekedése a háztartások és a vállalkozások erőteljes aktivitásának köszönhető, míg a költségvetés fejlesztései csökkentek.

A meghatározó súlyú feldolgozóipari, valamint az energiaipari és lakásberuházások növelték, a szállítás, raktározáshoz, továbbá a mezőgazdasághoz kötődő fejlesztések visszafogták a nemzetgazdasági beruházásokat. Mivel a beruházások a GDP növekedését meghaladó mértékben nőttek, a beruházási ráta tovább emelkedhetett, a GDP jelentős lassulását pedig a készletek – döntően a rendkívül súlyos aszály miatt drámaian visszaeső mezőgazdasági termelés miatt – meredek visszaesése okozhatta a harmadik negyedévben – írta a Központi Statisztikai hivatal adataira reagálva Suppan Gergely, a Magyar Bankholding vezetője.

Eszerint a beruházásokon belül a teljesítményérték közel kétharmadát képviselő építési beruházásoké 10  százalékkal nőtt, az egyharmadát kitevő gép- és berendezésberuházásoké 3,3  százalékkal emelkedett. A gépberuházásokon belül az importált gépek volumene bővült, ezzel szemben a belföldi gyártású gépeké visszaesett. A beruházási teljesítmény több mint felét megvalósító, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében a fejlesztések volumene 10,3  százalékkal gyarapodott. A növekedésben lényeges szerepet játszottak a külföldi érdekeltségű vállalkozások fejlesztései. A beruházások 11 százalékát realizáló költségvetési szerveknél ugyanakkor a fejlesztések 10,5  százalékkal csökkentek. A központi közigazgatási szervek jelentősen csökkentették, azonban a helyi önkormányzatok enyhén növelték tárgyieszköz-beszerzéseiket a bázisidőszakihoz képest. A 2015. évi átlaghoz képest 68,4  százalékkal bővültek, 2010-hez képest 107,8  százalékkal nőttek – azaz több mint megduplázódtak – a beruházások.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo