Tömjük magunkba az étrendkiegészítőket

Átlagosan havi ötezer forintot költenek vitaminokra, étrendkiegészítőkre a magyarok, akik a legtöbbet C és D vitaminokból, illetve multivitamin-készítményekből, valamint kalciumból vásárolnak, minden különösebb ok nélkül. A többség, azért fogyasztja ezeket rendszeresen, mert úgy gondolja, hogy fontos a bevitelük a szervezetbe – derül ki a PROformance Laboratories felméréséből.

“A kutatás rávilágít arra, hogy sokan keresik a természetes hatóanyagokat, de talán még nem rendelkeznek elég információval arról, hogy milyen vitamint vagy étrendkiegészítőt mikor és hogyan lenne érdemes fogyasztaniuk. A folyadék alapú termékek nemcsak azért lehetnek hatásosabbak, mert gyorsabban felszívódnak, hanem mert nem tartalmaznak extra vivőanyagokat, így csak azt juttatják be a szervezetbe, amire annak valóban szüksége lehet” - mondta el Molnár Nikoletta, a PROformance Laboratories egyik alapítója és termékfejlesztője, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi kutatója.

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo