Többlet jött össze a költségvetésben

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe. S bár a társasági adó befizetésének határideje ezúttal június 2-ra esett, így is 238,4 milliárd forint adóbevétel érkezett be a hónap végéig erősítette meg az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének május végi helyzetéről hétfőn kiadott részletes tájékoztatójában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Május végéig az államháztartás központi alrendszere 2800,9 milliárd forintos hiánnyal zárt. Ezen belül a központi költségvetés 2747,2 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 45,3 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 99,0 milliárd forintos hiányt mutattak.

A kiadási oldalon május végéig 2217,7 milliárd forint kamatkifizetés történt, ami 457,1 milliárd forinttal magasabb az előző év első öt hónapjában történt teljesítésnél. Ennek oka – az előző hónapokhoz hasonlóan – az egyes lejáratok eltérő kamatfizetési időpontja, valamint az államadósság eltérő szerkezete – derül ki a jelentésből.

Kiemelték: magasabban teljesültek a nyugellátásokra fordított összegek is. Május végéig – a 13. havi nyugdíjjal és ellátással együtt – nyugellátásokra és nyugdíjszerű ellátásokra összesen 3292,9 milliárd forintot, míg gyógyító-megelőző ellátásokra 1250,6 milliárd forintot fordított a költségvetés.

A központi alrendszer adó- és járulékbevételei az előző év azonos időszakához viszonyítva 7,8 százalékkal magasabban alakultak, ezen belül a fogyasztáshoz kapcsolódó adók esetében csaknem 12 százalékos növekedés figyelhető meg; mind az általános forgalmi adó, mind pedig a jövedelemadó-bevételek meghaladták az előző évi értéket.

Május hónapban a központi költségvetés 129,5 milliárd forint többlettel zárt, ami 80,5 milliárd forinttal haladja meg az előző évi, azonos időszaki értéket. A május havi egyenleg alakulásánál figyelembe kell venni, hogy ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe. A társasági adó befizetések esetén az adóbefizetés határideje május 31., azonban a jogszabályok szerint hétvégi határnap esetén a következő munkanapon, ez esetben június 2-án, hétfőn volt a végleges adófizetési határidő. Ettől függetlenül a vállalkozások jelentős része május 31-ig megfizette a társasági adóját, 238,4 milliárd forint adóbevétel érkezett be a hónap végéig – tájékoztatott az NGM.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo