Téli razzia mérlege: továbbra is a higiéniával van a legtöbb gond

Az élelmiszerbiztonság és a fogyasztók védelme 2024 téli ünnepi időszakában is jelentős figyelmet kap: december 9-e óta tart a téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés. Az egészen év végéig tartó kezdeményezés során hagyományosan a karácsonyhoz, a téli ünnepi időszakhoz kapcsolódó célterületeket és termékeket vizsgálnak a szakemberek. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az ellenőrzés első szakaszát követően már el is végezte az eddigi eredmények összesítését.

Az államtitkár kifejtette, a vármegyei és a járási kormányhivatalok munkatársai a Nébih szakértőivel és irányításával végzik a több mint három hétig tartó, összehangolt országos akciót. A komplex vizsgálat-sorozat során, az ünnepi időszaknak megfelelően, kiemelt figyelmet kap az élelmiszer-előállítás és a – forgalmazás mellett a vendéglátás is. A szakmai ellenőrzés az év ezen szakaszában közkedvelt termékek körére is kiterjed.

December eleje óta ellenőriznek
December eleje óta ellenőriznek
Fotó: Depositphotos

Dr. Nobilis Márton ismertette, az élelmiszer-előállítás esetében elsősorban a hús és húskészítmények előállítása kapcsán végeznek létesítmény- és élelmiszer-ellenőrzést a szakértők. Az üzletekben, piacokon, ideiglenes árusítóhelyeken, adventi és karácsonyi vásárokon zajló forgalmazás ellenőrzésének középpontjában a friss húsok, valamint a karácsony idején nagy népszerűségnek örvendő élőhal árusítása kerül. Az édesipari termékek értékesítése esetében azok lejárati idejét és nyomonkövethetőségét szemlézik az ellenőrök.

A vendéglátás kiemelt ellenőrzése elsősorban az adventi, karácsonyi rendezvényeken zajlik. A főbb szempontok között a megfelelő higiénia biztosítása, a személyi és technikai feltételek megfelelősége, valamint az eladásra kínált élelmiszerek lejárati ideje, jelölése és nyomonkövethetősége szerepel. A téli ünnepi vásárok és rendezvények kínálatának elmaradhatatlan részei a forralt bor, amelynél a receptúrát tartalmazó gyártmánylap, valamint az alapanyagok eredetének vizsgálata kerül a fókuszba.   A téli akcióban a szezonális zöldségek és gyümölcsök származásának, nyomonkövethetőségének ellenőrzése is helyet kap. Sőt, az élelmiszerek mellett a Nébih szakemberei a téli vadmadáreledeleket is vizsgálják.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo