Szuper hír, ismét szeretnek minket a külföldiek

Idén is az egyik legfelkapottabb úti cél lehet európai viszonylatban Budapest karácsonykor, a vendégéjszakák száma pedig meghaladhatja a koronavírus-járvány előtti számokat is. A város karácsonyi vásárai, fürdői, ár-érték aránya és gasztronómiája egyaránt csábító a külföldiek számára. A B&B hotellánc első magyarországi szállodája éppen ezért közel 100 százalékos foglaltságra számít az ünnepkörben, ami köszönhető annak is, hogy áraikat az energiaválság ellenére sem emelték.

A turisztikai ágazat számára a téli időszakban sincs megállás, decemberben pedig ezúttal is turistadömpingre számít a szektor Budapesten. Ez nem is véletlen, hiszen a magyar főváros az elmúlt tíz évben Budapest, mint karácsonyi desztináció is felkerült a térképre és a világ minden pontjáról érkeznek ide vendégek adventkor.

A külföldiek szeretik Budapestet (Fotó: B&B Hotel Budapest City)
A külföldiek szeretik Budapestet (Fotó: B&B Hotel Budapest City)

Budapest hangulata karácsonykor szinte utánozhatatlan, ebben hatalmas szerepet játszik mások mellett az Advent Bazilika is, amit kétszer is Európa legjobb karácsonyi vásárának választották egy független utazási portál szavazásán.

Valerio Duchini, a B&B HOTELS Olaszország, Szlovénia és Magyarország elnöke és vezérigazgatója arról beszélt, a város vonzereje a sokszínűségében rejlik.

A turisztikai szektor hónapról hónapra jobb számokat produkál, és bőven 90 százalék feletti foglaltságra számítunk karácsonykor és az azt megelőző hetekben. Nemcsak Európából, hanem a kontinensen túlról is szép számmal érkeznek ilyenkor vendégek, akik szeretnék felfedezni ezt a csodákkal teli várost ebben az évnek ezen bámulatos szakaszában – fogalmazott.

Hozzátette, hogy az elmúlt két évben a koronavírus-járvány miatt inkább a belföldi turizmusra tudtak építeni, de a pandémia visszaszorulásának köszönhetően mindenki szeretné bepótolni az elmaradt karácsonyi utazásokat, ezáltal pedig fellendül a kereslet.

A B&B HOTELS számára a kihívások közepette is az a legfontosabb, hogy minden vendég a lehető legjobb minőséget kapja a pénzéért. A B&B HOTELS ár-érték arányú termékeikkel válaszol a vásárlók igényeire. Speciális téli ajánlatukban ennek köszönhetően fejenként akár 29 euróért is lehet szobát foglalni egy éjszakára.

Véleményvezér

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán 

A bicskei rendőrök a szakmaiság csúcsán járnak.
A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo