Szijjártó Péter ismét Brüsszelt oktatja

Az Európai Bizottságnak is el kell végeznie a házi feladatát, hogy a diverzifikáció ne csak álom maradjon, a közösségnek az energiabiztonság garantálása érdekében támogatást kell nyújtania a délkelet-európai infrastruktúra fejlesztéséhez - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Azerbajdzsánban.

"A kormány mindig is fizikai, nem pedig politikai vagy ideológiai kérdésként tekintett az energiaellátásra. Amíg nem lehet ideológiákkal vagy politikai nyilatkozatokkal fűteni, addig az energiaellátásra fizikai kérdésként kell tekintenünk" - mutatott rá.

Az energiabiztonságot nemzetbiztonsági kérdésnek nevezte, s tudatta, hogy a kormány továbbra is élesen vissza fog utasítani minden beavatkozási kísérletet ezen a téren, ahogy eddig is tette. Úgy vélekedett, hogy Magyarország energiaellátása napjainkban is biztonságban van, ami jórészt a még mindig száz százalékos kapacitással üzemelő Török Áramlat gázvezetéknek köszönhető.

Kiemelte, hogy a vezeték építését egyesek próbálták megakadályozni, szankciókat helyezve kilátásba, de a résztvevő országok bátor döntései nyomán a projekt megvalósult. "Ha nem építettük volna meg, akkor ma nagyon súlyos problémákkal néznénk szembe" - mondta.

Aláhúzta, hogy a földgáz nélkülözhetetlen a zöld átmenet ideje alatt, anélkül egyszerűen lehetetlen a klíma- és környezetvédelmi célok teljesítése.

Kitért arra is, hogy hazánk már több mint negyven éve használ nukleáris energiát, azt biztonságos, olcsó és fenntartható energiatermelési módnak tekinti, amely viszonylag nagy függetlenséget tud adni egy országnak a nemzetközi energiapiacok kilengéseitől.

Magyarország ezért határozottan elutasít minden olyan kísérletet, amelynek célja a nukleáris energia negatív diszkriminációja - közölte. (MTI)

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo