Szép tavasza volt a Budapesti Értéktőzsdének

Erősen zárult a tavasz a Budapesti Értéktőzsdén: a Tőzsde elsődleges részvénymutatója, a BUX index 47 262 ponton fejezte be a májust, amely 5,4 százalékos emelkedést jelent az áprilishoz képest. A növekedés az azonnali piac forgalmában is tükröződött, amely összesen 208 milliárd forintot, napi átlagot tekintve 9,9 milliárd forintot tett ki.

A legnépszerűbb részvények sorrendjében ezúttal sem történt változás, az OTP Bank, a Richter Gedeon és a MOL zárt az élen, 105, 53 és 37,9 milliárd értékű forgalommal, míg a brókercégek között ebben a hónapban is a WOOD & Company foglalta el az első helyet, megelőzve a Concorde-ot és az ERSTE-t.

A nemzetközi tőkepiacon kettős hangulat jellemezte a májusi hónapot: míg az amerikai adósságplafonnal kapcsolatos várakozások egészen a május 28-i megállapodásig bizonytalanságban tartották a befektetőket szerte a világon, a hónap utolsó negyedében a tech szektor a mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalatok, azon belül is elsősorban az Nvidia vezérletével jelentős raliba kezdett.

A bizonytalanság a BUX index alakulásában kevésbé érződött – az index egyenletes, végül az előző hónaphoz képest több, mint 5,4 százalékos növekedéssel, 47 262 ponton zárta a májust. A legmagasabb értéket, 47 573 pontot május 26-án érte el a mutató.

Forrás: BÉT
Forrás: BÉT

A legnagyobb, 105 milliárd forint értékben ebben a hónapban is az OTP Bank részvényeivel zajlott a kereskedés. A bankpapírt a Richter Gedeon és a MOL követte: míg a gyógyszeripari társaság 53 milliárd, az olajvállalat 37,9 milliárd forintos forgalmat ért el. A mid-capek közül a NUTEX és a Duna House különösen kiemelkedett, előbbi 16,8, utóbbi 15 százalékos részvényárfolyam-növekedést ért el áprilishoz képest.

Forrás: BÉT
Forrás: BÉT

Az azonnali részvénypiac összességében pozitív hónapot zárt, forgalma 208 milliárd forintot tett ki, amely egy kereskedési napra vetítve 9,9 milliárd forintot jelent.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo