Szakadtak a beruházások – nem költenek a cégek

Az előző évhez képest 8,7, a tavalyi negyedik negyedévhez viszonyítva 3,8 százalékkal estek a beruházások Magyarországon 2013 első három hónapjában a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorsjelentése szerint. Az adat siralmas.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A hangulatot megfelelőképp jelzi, hogy még az előző több mint két és fél évben bővülő feldolgozóipari beruházások is csökkenésbe fordultak: január– márciusban 13,2 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól.

Figyelmeztető jelek
A várakozásokat lényegesen alulmúlva, zuhantak a beruházások az első negyedévben Suppan Gergely szerint. A Takarékbank elemzője felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a feldolgozóipari beruházások bázishatások miatt estek vissza több mint 13 százalékkal, a járműgyártásban és gyógyszeriparban átadott tavalyi beruházások miatt; a tavalyi első negyedévben adták át a Mercedes üzemet. Emlékeztetett ugyanakkor arra is, hogy az Audi üzem átadása feltehetően az idei második negyedévben történik meg, így ennek köszönhetően újra növekedést mutathatnak a feldolgozóipari beruházások, amit a következő negyedévekben a folyamatban levő és hamarosan elinduló újabb nagyberuházások (Lego, Bridgestone, Hankook, Procter & Gamble, Opel bővítés, Bosch, Continental) húzhatnak.
Figyelmeztető jelként kell ugyanakkor a szakértő szerint értékelni azt a tényt, hogy a különadókkal sújtott energiaipar beruházásai 30,5 százalékkal csökkentek. A lakásépítések zuhanása miatt az ingatlanügyek ágazat beruházásai 19,7 százalékkal csökkentek, ezen a területen nem várható fordulat a közeljövőben sem, azonban a lakásépítések lassan stabilizálódhatnak. 4,7 százalékkal csökkentek a szállítás, raktározás beruházásai, 14,8 százalékkal az oktatási, valamint 20,2 százalékkal a humán-egészségügyi beruházások, azonban ezen területeken az Európai Unió által támogatott beruházások a közeljövőben jelentősen emelkedhetnek, amit az építőipari vállalkozások rendelésállománya is tükröz.
Az esztendő második felében javíthatja a beruházási kedvet a belső és külső kereslet várható stabilizálódása, kedvező esetben enyhe élénkülése, valamint a Magyar Nemzeti Bank által meghirdetett növekedési hitelprogram Suppan Gergely szerint. Egyes ágazatok beruházási kilátásait továbbra is rontják a különadók és az adott ágazatokkal kapcsolatos kiszámíthatatlan gazdaságpolitika.
Ez már a rezsicsökkentés hatása?

A nemzetgazdasági ágak többségében csökkenést regisztrált a KSH. 2013 első negyedévében az energiaipar beruházásainak volumene 30,5 százalékkal volt alacsonyabb az előző év azonos időszakáénál, amit a hálózatbővítések, -fejlesztések mérséklődése okozott.

A nagyobb súlyt képviselő ágazatok közül jelentősen visszaestek a beruházások a gyógyszeriparban és a járműgyártásban a bázishatás miatt. A lakásépítések erőteljes visszaesésének következtében az ingatlanügyletek nemzetgazdasági ág beruházásainak volumene 19,7 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

A szintén nagy súlyt képviselő szállítás, raktározás beruházásai – a jelentős volumenű járműbeszerzések ellenére – 4,7 százalékkal estek vissza az első negyedévben. Továbbra sem bővültek az oktatás nemzetgazdasági ág és humán-egészségügyi, szociális ellátás ág beruházásai.

Ahol volt növekedés

A csökkenő tendencia ellenére hét nemzetgazdasági ágban növekedést regisztrált a statisztikai hivatal. Számottevően, 38,7 százalékkal emelkedett a beruházási volumen a víz- és hulladékgazdálkodás területén a víztisztítási és csatornázási projektek eredményeképpen.

A közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás ágban a beruházási teljesítmény jelentős, 34,7 százalékos bővüléséhez továbbra is az árvízvédekezéssel kapcsolatos nagyprojektek és a katasztrófavédelmi fejlesztések járultak hozzá. A bányászat, kőfejtés nemzetgazdasági ág beruházásainak volumene 81,2 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, ami elsősorban a kőolaj- és földgázkitermelésben megvalósult egyedi nagyberuházással volt összefüggésben.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo