Sokan ráfáztak az ingatlanpiaci boomra

Az elsőlakás-vásárlók körében népszerű garzonlakások négyzetméterárai emelkedtek leginkább az év első felében – derül ki a zenga.hu ingatlanhirdetési portál adataiból. Budapesten egy kislakást átlagosan 9 millió forinttal drágábban hirdetnek meg most, mint tavaly ilyenkor. Ennek oka, hogy a befektetői érdeklődés felhajtotta a garzonlakások árait.

A befektetők lemorzsolódásával és a felsőoktatási felvételi miatt ismét előtérbe kerültek a kisebb lakások. Az elsőlakás-vásárlók, illetve azok a szülők, akik a magas albérleti díjak kifizetése helyett gyermeküknek saját ingatlant vásárolnak, általában 40 négyzetméter körüli ingatlanokat keresnek.

zenga.hu ingatlankereső portál adatbázisa szerint a használt garzonlakások négyzetméterét országszerte átlagosan közel 1,17 millió forintért hirdetik, míg Budapesten 1,53 millió forintért. Ehhez képest a 60 négyzetméteres vagy annál nagyobb lakások átlagos hirdetési országos négyzetméterára nem éri el az egymillió forintot, miközben ez a típus a fővárosban is 9 százalékkal olcsóbb. A különbséget persze az is magyarázza, hogy a zenga.hu-n kínált garzonlakások mintegy fele az eleve drágább Budapesten található, míg a nagyobb méretű lakásoknál kisebb ez az arány.

Az ingatlanpiaci boom azt okozta, hogy azok az elsőlakás-vásárlók, akik 40 négyzetméteres vagy kisebb lakást engedhetnek meg maguknak, nehezebb helyzetben vannak, mivel a garzonok és a kisebb kétszobás lakások fajlagosan drágábbak. Ennek az az oka, hogy az év elején a befektetők többek között a lakáskiadás reményében ezeket a típusú ingatlanokat kezdték keresni, ami felhajtotta az árakat” – mondta Futó Péter, a zenga.hu elemzési vezetője.

Márpedig a lakással nem rendelkezők az ingatlanárak extrém mértékű emelkedése előtt is borúlátóak voltak a tekintetben, hogy lesz-e saját ingatlanjuk. A zenga.hu és az OTP Bank közös, tavaly készült reprezentatív kutatásából az derült ki, hogy minden harmadik 25-34 éves nem bízik abban, hogy képes lesz az életben kifizetni egy lakást. Főként a Budapesten (42 százalék) és vármegyeszékhelyeken (47 százalék) élő fiatalok nyilatkoztak így.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo