Románoknak semmi baja a szankciókkal és Brüsszellel, szépen vásárolnak az emberek

Romániában 1,9 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi árbevétel 2023-ban az egy évvel korábbihoz viszonyítva - közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Az élelmiszerek, italok és dohányáru forgalmazásából származó bevételek 3,6 százalékkal nőttek éves összevetésben, míg a nem élelmiszer jellegű termékek esetében 3,8 százalékos volt a növekedés. Az üzemanyagok forgalmazása terén 4,4 százalékos visszaesés következett be.

Egyre többet esznek, isznak, fogyasztanak a románok (Fotó: Pixabay)
Egyre többet esznek, isznak, fogyasztanak a románok (Fotó: Pixabay)

2023 decemberében a nyers adatok szerint 0,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom 2022 azonos időszakához képest. Az élelmiszerek, italok és dohányáru forgalmazásából származó árbevétel 4,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg a nem élelmiszer jellegű termékek terén a növekedés 1,6 százalék volt. Az üzemanyagok forgalmazásából származó árbevétel 11,3 százalékkal csökkent.

A naptárhatással kiigazított adatok éves összevetésben 1,5 százalékos növekedést mutatnak. Az élelmiszerek, italok és dohányáru esetében 5,1 százalékkal nőtt az árbevétel, a nem élelmiszer jellegű termékek terén pedig 3,9 százalékkal. Az üzemanyagok kiskereskedelmi forgalma 10,6 százalékkal csökkent decemberben.

A romániai kiskereskedelmi forgalom 2023-as árbevételének növekedése elmaradt a 10,4 százalékos átlagos éves inflációs ráta mögött. (MTI)

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo