Ripsz-ropsz kész is a jövő évi költségvetés

A kormány átadta a 2026-os költségvetés tervezetét a Költségvetési Tanácsnak. A tervezet a békére építve Európa legnagyobb adócsökkentési programját tartalmazza, kiemelten támogatja a családokat és a nyugdíjasokat, jelentős béremeléseket helyez kilátásba, annak érdekében, hogy több maradjon a magyar embereknél, ezáltal 2026-ban is mindenki tehessen egy újabb lépést előre – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A fegyveres testületek tagjai számára fizetendő 6 havi fegyverpénzt 450 milliárd forintos kerettel tervezték meg. Béremelésben részesülhetnek az igazságügyben dolgozók. Folytatódik a pedagóguséletpálya-program. A tervezet a 10 ezer fő alatti önkormányzatok számára támogatást biztosít az ott dolgozó köztisztviselők béremeléséhez, ami az idei 15 százalékos emelést követően, jövő év januárjától további 15 százalék lehet. Mindezek mellett jelentős, 13 százalékos minimálbér-emeléshez és garantáltbérminimum-emeléshez is biztosít forrást a költségvetés tervezete – sorolták.

Hangsúlyozták, hogy a békéhez erő kell, a védelemhez pedig megfelelő hadsereg, ezért a kormány továbbra is fenntartja a 2 százalékos GDP-arányos védelmi kiadást, ennek megfelelően 2026-ban 1900 milliárd forintot fordít a Magyar Honvédség fejlesztésére.

A gazdaságfejlesztésre 4900 milliárd forintot fog költeni, amelyből 2200 milliárdot uniós forrásokból, körülbelül 2700 milliárd forintot pedig költségvetési forrásokból fog biztosítani. A magyar mezőgazdaság, az agrárium támogatására uniós és hazai forrásból összesen, a költségvetésen kívüli támogatásokat is figyelembe véve közel 1300 milliárd forintot fordít a kormány 2026-ban – írták.

Arra is kitértek, hogy mivel egyes ágazatokban fennmaradt az extraprofit, ezért ezen szektorok adóztatása is folytatódik. Ugyanakkor a kormány adóegyszerűsítéseket hajt végre, valamint növeli a foglalkoztatás bővítését és a kutatás-fejlesztést támogató kedvezményeket. A támogatások és adócsökkentések fedezetét a gazdaság bővülése biztosítja: jövőre a GDP növekedés üteme 4,1 százalék lehet, az infláció pedig tovább mérséklődhet 3,6 százalékra.

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo