Rendhagyó zsűrije lesz idén az Országos Borversenynek

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 44. alkalommal rendezi meg az Országos Borversenyt, Magyarország legjelentősebb termelői bormustráját, amely idén először ismert médiaszereplőkből álló zsűrivel egészül ki. A friss szemlélet célja, hogy a megmérettetés ne csak szűk szakmabeli kört szólítson meg, hanem azokat is, akik most ismerkednének a borok világával vagy szeretnének kicsit többet megtudni a gazdag magyar borkultúráról.

Az ország legjobb borai a legmagasabb nemzetközi sztenderdek alapján mérettetnek meg, a nevezés április 7. és május 2. között zajlik, a bírálat pedig 2025. május 13-14-én a Danubius Hotel Heliában lesz.

A borversenyek világa sokszor távoli, szakértői kiváltságnak tűnik, holott a borfogyasztás olyan élmény, amely minden felnőtt korosztály számára tartogathat felfedezni valót. Ezért döntött úgy a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, hogy az idei, 44. Országos Borversenyt új elemmel gazdagítja és ismert médiaszereplők részvételével külön zsűri színesíti a megmérettetés több évtizedes múltra visszatekintő bírálati hagyományát. A rendhagyó zsűri tagjai Hack Barnabás, a Costes Downtown executive séfje, gasztronómiai szakértő, Szabó Zsófi színésznő, műsorvezető, Paulina, Fonogram-díjas énekesnő, Háder Gyuri, a Bochkor rádióshow szerkesztője, Szabó-Thalmeiner Dóra, a „Szorongok és főzök” TikTok-csatorna tartalomkészítője, Nébald Olivér, színész, edző, gasztro-tartalomkészítő, valamint Iklódi Dóra gasztroblogger és szakácskönyv-szerző lesznek.

Háder Gyuri, a Bochkor rádióshow szerkesztője
Háder Gyuri, a Bochkor rádióshow szerkesztője
Fotó: Országos Borverseny
A bíráló csapat Piskor Fanni borszakértő és Sebastian Giraldo Makovej sommelier bajnok vezetésével olyan kategóriákban választja ki a Nagyközönség borát, mint az Irsai Olivér, olaszrizling, kékfrankos, rozé és gyöngyöző bor. A hivatalos bormustrát megelőzően a zsűritagok különleges workshopon vesznek részt, ahol beavatják őket a borkóstolás és borbírálat fortélyaiba. A felkészülés és a zsűrizés a HNT és a médiaszereplők közösségi csatornáin követhető lesz.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo