Putyin a rubellel zsonglőrködik

Az orosz elnök szerint fel kell gyorsítani a külkereskedelem átállítását a rubelben és a nemzeti valutákban való elszámolásra.

Putyinnak jót súgtak pénzügyi szakemberei március végén. A rubel árfolyama, már csak a hírre, hogy majd orosz nemzeti valutával kell fizetni az ország energiahordozóiért, visszazökkent az ukrajnai háború előtti szintre. Valószínűleg az üzletben érdekeltek elkezdték felvásárolni a fizetőeszközt, hiszen még konkrétan utalni nem kellett rubelt, az első ilyen részlet májusban esedékes.

Forrás: tozsdeasz.hu

A rubel magas árfolyama azért lehet most különösen érdekes, mert Oroszország április elején gyakorlatilag fizetésképtelen lett. Dollár helyett rubelben fizette ki két lejáró kötvénykötelezettségét, ami az eredeti kötvényszerződés fizetési feltételeinek megváltoztatását jelenti. Ez csődeseménynek minősülhet, ha a május 4-ig tartó türelmi időszak végéig a helyzet nem rendeződik - áll a Moody's Investors Service állásfoglalásában. Ez azt jelenti, hogy most rubelért cserében viszont könnyebben kaphat nyugati valutát Moszkva és így rendezni tudja dollárban, vagy euróban fennálló külföldi tartozásait. Putyin többi között erről a kiélezett gazdasági helyzetről is beszélt egy gazdasági kérdésekkel foglalkozó tegnapi videokonferencián, amelyről részleteket az MTI közölt.

A barátságtalan országok által Oroszországgal szemben bevezetett korlátozások hatást gyakoroltak a hazai üzleti lehetőségekre, megnehezítették az export- és importellátás logisztikáját, és akadályokat gördítettek az elszámolás elé. Maximális segítséget kell nyújtanunk a vállalkozóknak e problémák megoldásában, beleértve a külkereskedelem rubelben és a megbízható partnerországok nemzeti valutáiban történő elszámolásra való áttérés felgyorsítását. Szeretném hangsúlyozni, hogy az új, megváltozott körülmények között sokkal gyorsabb ütemben kell haladnunk.
Putyin március 23-án jelentette be, hogy az Ukrajna ellen indított háborúval összefüggésben barátságtalannak minősített országoktól - köztük az Európai Unió valamennyi tagállamától - Oroszország rubelben fogadja el a földgáz árát. Az elnök már akkor utalt rá, hogy a rubelért forgalmazott orosz exportcikkek listája bővülni fog.

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő újságíróknak azt mondta, nem publikálandó az az információ, hogy hány ország egyezett bele a rubelért való gázvásárlásba. Hozzátette, a fizetés ügyében az illetékes miniszterelnök-helyettes, Alekszandr Novak és a Gazprom tárgyal közvetlenül a vevőkkel. Peszkov szerint a Putyin rendelete utáni szállításokért valamikor májusban lesz esedékes a fizetés, ezért, mint mondta, "egyelőre még van egy kis idő".

Novak a múlt hét végén egy cikkben azt írta, a rubelelszámolásra való áttérés Oroszországnak abból az igényéből fakad, hogy százszázalékos fizetési garanciát kapjon az orosz vagyon nyugati befagyasztásának körülményei között. A miniszterelnök-helyettes szerint a gázkereskedelemben a rubelben való elszámolás Moszkva által javasolt rendszere nagyon kényelmes az ügyfelek számára, és néhány ország már beleegyezett, hogy áttérjen az ebben a pénznemben történő fizetésre.

Putyin a gazdasági tanácskozáson azt hangoztatta, hogy a Nyugatnak az Oroszország elleni "gazdasági villámháború stratégiája kudarcot vallott", sőt, visszaütött a szankciókat kezdeményező országokra, ahol nőtt az infláció és a munkanélküliség, romlott a gazdaság dinamikája, az európaiak életszínvonala és megtakarításaik értéke pedig csökkent.

"Arra számítottak, hogy gyorsan megingatják az ország pénzügyi és gazdasági helyzetét, pánikot keltve a piacokon, a bankrendszer összeomlását és nagymértékű áruhiányt előidézve az üzletekben" - mondta az orosz vezető.

Elmondta egyebek között, hogy a kiskereskedelmi kereslet egy rövid ideig tartó rohamot követően normalizálódott, a hálózat készletei helyreálltak a piac hatósági vezérlése nélkül.

"Helyesen cselekedtünk, amikor nem folyamodtunk a piac kézi szabályozásához, hanem szabadságot adtunk a magánvállalkozásoknak, hogy megtalálják a legmegfelelőbb, leghatékonyabb megoldásokat" - mondta.

Hangsúlyozta, hogy a költségvetésnek mostantól aktívan, pénzügyi forrásokkal kell támogatnia a gazdaság likviditását, a hitelforrások korlátozott elérhetőségének körülményei között. Rendkívül fontosnak nevezte a belső kereslet támogatását a túlzott zsugorodás elkerülése érdekében. Hozzátette, hogy óvatosan kell eljárni, de rámutatott: vannak lehetőségek, a költségvetés az első negyedévben rekordtöbbletet ért el.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo