Pomázról indult a csoda

Július 10-én ünnepeljük a szerb származású tudós, Nikola Tesla születésnapját, akit a fizika Leonardo da Vinci-jeként is emlegetnek. A zseni nevéhez, - aki jóval megelőzte korát - 146 szabadalmaztatott találmány fűződik, mint a váltóáram, a rádió, a modern villanymotor vagy a távvezérlés. Nemcsak életútja, de ránk hagyott öröksége is számos érdekességet tartogat, amelyből most csemegézünk!

10 érdekesség az egyik legnagyobb feltalálóról!

Villámlás alatt született

Tesla, az ember, akinek találmányai főképp az elektromosság körül forogtak, egy villámcsapás alatt született, éjfél körül, július 10-én, 1856-ban. A legenda szerint a bába, aki Tesla édesanyjának segített, kijelentette, hogy a villámlás rossz ómen, és hogy Tesla a sötétség gyermeke lesz. Erre az édesanyja azt mondta: "Nem, ő a fény gyermeke lesz”.

A fény gyermeke (Fotó: TESLA)
A fény gyermeke (Fotó: TESLA)

A magyar szál

Tesla édesapja elvesztése után abbahagyta a főiskolát és anyai nagybátyjához Magyarországra, Pomázra költözött. Budapesten ismerkedett meg Puskás Tivadarral. Itt, az Edison által üzemeltetett American Telephone Company alkalmazottja lett, és Puskás irányítása alatt a budapesti telefonközpont főmérnökévé nevezték ki, majd az ő ajánlására vették fel a cég párizsi központjába is.

Rajz a homokban

Abban az időben, amikor Tesla Magyarországon élt, egy délutánon a budapesti Városligetben sétálgatott barátjával, Szigeti Antallal. Miközben épp a Faustból idézett, hirtelen bevillant neki a megoldás az egyenáramú motor továbbfejlesztésére. Ekkor egy bottal a homokba rajzolta le először a váltóáramú dinamó és motor vázlatát, amely a napjainkban is a leggyakrabban használt meghajtóberendezés.

Váltóáram vs. egyenáram, avagy Tesla vs. Edison

Tesla Thomas Edison cégénél kapott állást, de a két nehéz természetű feltaláló nem tudott sokáig együttműködni. Tesla úgy érezte, becsapták anyagilag, de egy még nagyobb feszültség is húzódott kettőjük között: míg Edison az egyenáramra, addig Tesla a jobban szállítható váltóáramra esküdött. A legcsúnyább módszerektől sem riadtak vissza, hogy a döntéshozókat és a lakosságot a saját találmányuk helyességéről meggyőzzék.

Véleményvezér

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo