Plusz 5 milliárd a kkv-knak

Közel nyolcszáz vidéki kis- és középvállalkozás vehet fel összesen 5600 munkavállalót a KKV kapacitásbővítő támogatásnak köszönhetően – jelentette be Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hozzátette, az eredeti 15-ről mintegy 20 milliárd forintra megemelt forráskeret hozzájárul az álláskeresők számának csökkentéséhez, a gazdaság élénkítéséhez.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A kormány a vissza nem térítendő támogatással a munkavállalói létszám növelése érdekében vállalja át a kapacitásbővítés költségeinek egy részét. A programban Budapest és Pest megye kivételével minden régióból és megyéből pályázhattak a kis- és középvállalkozások. A támogatás feltételeként vállalniuk kell, hogy működő vagy újonnan létrehozott telephelyükön legalább három, de legfeljebb huszonöt fővel, nettó létszámnövekedést eredményező módon bővítik foglalkoztatottjaik számát. Az egy főre jutó támogatás maximális mértéke új munkavállalónként 4 millió forint. A program egy felvett dolgozó bérköltségét 8 hónapig fedezi legfeljebb havi bruttó 309 ezer forint és a kapcsolódó szociális hozzájárulási adó finanszírozásával.

A kkv-k fejlődéséhez fontos lehetőség (Fotó: depositphotos.com)

A bérköltség további 30 százalékának megfelelő összeg akár eszközök vagy immateriális javak beszerzésére is felhasználható átalány formájában, egyszerűsített elszámolással. Ha a támogatással érintett új munkavállaló regisztrált álláskereső, az átalány 35 százalékra, tartósan regisztrált álláskereső esetében pedig 40 százalékra növelhető. Az igénylőknek vállalniuk kell, hogy a támogatott hónapokon túl azonos időszakra, tehát újabb 8 hónapig továbbfoglalkoztatják az érintett dolgozókat. A program így 16 hónapig garantálja a biztos munkahelyet és keresetet a munkába állók számára. A továbbfoglalkoztatási időszakban sem a munkavállaló munkaideje, sem a bruttó munkabére nem csökkenthető.

Bodó Sándor elmondta: „A hazai munkavállalók kétharmadának megélhetést biztosító kis- és középvállalkozások nélkül nem érhető el változatlan célunk, a teljes foglalkoztatás. Ma mintegy 4,7 millióan dolgoznak Magyarországon, többen, mint a rendszerváltás óta bármikor. A járványhelyzet okozta átmeneti visszaesés után egyre több ágazatban ismét jellemző munkaerőhiány az álláskeresők bevonásával mérsékelhető. A kapacitásbővítő támogatás a keleti országrészben a legnépszerűbb, száznál több projekt helyszíne Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye is. A legnagyobb sikerrel az építő- és feldolgozóiparban, a raktározásban, áruszállításban működő és a könyvvizsgálattal foglalkozó cégek pályáztak.”

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo