Szánkáznak a részvénypiacok is lefelé. Tudjuk, hogy sok esetben van honnan profitot realizálni, ráadásul a fekete felhők szépen összegyűltek az elmúlt napokban, hetekben.
A korábban klimaxot mutató arany és ezüst árfolyam összeomlott, amely az amúgy is gyengélkedő bitcoint is lefelé húzta. S ezzel előjött a klasszikus félelem. Nevezetesen, hogy az ezeken a piacokon elégő pénzek miatt a részvénypiacokon is likvidálni kell bizonyos pozíciókat. S tudjuk, hogy ezeket nem jó megvárni. Azaz önmagát beteljesítő jóslatról beszélünk, ha van kellő félelem.
Nincs túl jó hangulata a befektetőknek Fotó: DepositPhotos.com
Az pedig van, hiszen a részvényárak kellően magasak, ráadásul az új jegybankelnökkel megszűnik a „Fed put”, azaz a Fed nem fog beavatkozni a piac érdekében Warsh elnöksége alatt. Legalábbis a piaci szereplők nagy része ezt hiszi. (Csak halkan jegyezzük meg, hogy ez azért több tényezős játék lesz, s közben az elnök is valószínűleg a „Fed put” mellett lesz, ha úgy adódik.) Mindenesetre most romlott ezen a téren is a helyzet. Ha pedig nem lesz „Fed put” (aminek növekedett a valószínűsége), akkor a nagyon alacsony részvénykockázati prémium, amit itt az elmúlt 1-2 évben láthattunk, sem indokolt. Ha pedig nagyobb kockázati prémiummal kell számolnunk, miközben minden más változatlan, annak részvényárfolyam csökkenést kell hoznia.
S akkor nem is beszéltünk arról, de korábban megemlítettük, hogy a fogyasztói bizalom mélypontokat dönget mostanában. Ez pedig szintén nem jó jel. (Erstemarket)