Pénzt kapunk az uniótól 200 elektromos töltőpont létesítésére

Februárban tették közzé az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) alternatív üzemanyagtöltő infrastruktúra fejlesztését támogató legutóbbi kiírásának döntési listáját. A mintegy 422 millió euró összes hozzájárulást elnyert 39 projekt között két magyar érdekeltségű is szerepel.

Egy tizenhárom tagállamot érintő, 28,8 millió eurós támogatással megvalósuló fejlesztéssorozatban az E.ON Drive Infrastructure (EDRI) vezetésével 30 hazai helyszínen telepítenek új villanykutakat. Húsz magyarországi állomás összesen száz töltőponttal szolgálja majd ki a személyautókat. További tíz helyszínen 36 elektromos töltőpont áll majd kizárólag a teherautók rendelkezésére, ezek a forgalmas útszakaszok mellett városi csomópontokban, védett parkolókban is megtalálhatók lesznek.

Nincs megállás az elektromos autózás európai fejlesztésében
Nincs megállás az elektromos autózás európai fejlesztésében
Fotó: Energiaügyi Minisztérium
Az MVM Mobiliti több mint 2 millió euró támogatást kapott legalább 67 töltőpontot létesítéséhez. A fejlesztés az eddigieknél kiterjedtebb úthálózaton teszi lehetővé a még gyorsabb és kényelmesebb töltést az e-autósok számára. A társaság a korábbi uniós pályázatok jóvoltából már 10, 2026 végéig további 20 helyszínen telepít elektromos töltőket. A friss döntésnek köszönhetően még egyszer ennyi, újabb 30 helyszínen érhetik majd el a zöldautósok a cég szolgáltatását.

A támogatott beruházások közelebb visznek a távolság- és teljesítményalapú, kötelező infrastrukturális célok valóra váltásához, Magyarország teljes átjárhatóságához. Az országos lefedettség elérését segíti a vidéki e-töltőhálózat fehér foltjainak felszámolására hivatott hazai pályázati lehetőség is 28 milliárd forintos keretösszeggel. (Energiaügyi Minisztérium)

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo