Példás gyorsasággal valósította meg az unió Szijjártó Péter álmát

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter februárban a jemeni síita húszi lázadók terrorszervezetté nyilvánítását kezdeményezte az Európai Uniónál, valamint arra is javaslatot tett, hogy a közösség nyújtson támogatást a jemeni parti őrségnek a tengeri hajózás biztonságának garantálásához. És lőn, az unió máris lépett.

Vaszileiosz Griparisz, a görög haditengerészet ellentengernagya, az EU vörös-tengeri missziójának parancsnoka a sajtótájékoztatón arra hívta fel a figyelmet, hogy a Vörös-tengeren és az Ádeni-öbölben tevékenykedő húszi lázadók támadásai miatt a kereskedelmi hajók útvonalai 10-14 nappal hosszabbodtak, ezért a szállítás költségek megkétszereződtek, a biztosítási díjak pedig mintegy hatvan százalékkal emelkedtek.

Emlékeztetett, éves szinten a világkereskedelem 30 százaléka bonyolódik le a Vörös-tengeren keresztül, ez a támadások miatt a közelmúltban megfeleződött. Elmondta, a mintegy két hónappal ezelőtt indított misszió ez idáig 68 kereskedelmi hajót kísért biztonsággal és 11 támadást vert vissza.

A misszió a nemzetközi joggal, valamint a vonatkozó ENSZ-egyezményekkel összhangban tevékenykedik, és együttműködik a hasonló gondolkodású partnerországokkal a hajózás biztonságának szavatolása mellett a régió stabilitása és az erőszak felszámolása érdekében - tette hozzá az Aspides nevű vörös-tengeri misszió vezetője.

Az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei február közepén hagyták jóvá az EUNAVFOR Aspides nevű uniós művelet elindítását a biztonságos hajózás szabadságának helyreállítására és védelmére a Vörös-tengeren. A műveletben részt vevő hadihajók kísérik a kereskedelmi hajókat, hogy megvédjék őket az esetleges támadásoktól Afrika szarvánál és az Indiai-óceán nyugati részén. (MTI)

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo