A hosszú hétvégék, így a közeledő pünkösdi vagy éppen a húsvéti időszak is rendhagyónak számít a bankkártyás költések szempontjából a K&H friss összeállítása szerint. Hiszen ezeken a hosszú hétvégéken vasárnap ünnepi boltzár van érvényben, így a vásárlások az előző, szombati napra koncentrálódnak.
A K&H-nál 2025-ben az “átlagos„ szombatokon átlagosan 594 ezer belföldi kártyás vásárlásra jutott 5,5 milliárd forint összegű költés. Ezzel szemben a pünkösd előtti szombaton közel 830 ezer kártyás költésre jutott több mint 8,1 milliárd forintos forgalom. Vagyis a tranzakciók száma 39, az elköltött összeg 49 százalékkal haladta meg a “szombati átlagokat”. Utóbbiakat tavaly a húsvét előtti szombaton a kártyás vásárlások száma 5, a költések összege pedig 10 százalékkal múlta felül.
Ezzel szemben a tavalyi pünkösdvasárnap a tranzakciók száma 29 százalékkal maradt el a vasárnapi átlagtól, a forgalom esetében pedig 42 százalékos volt a mínusz. 2025 húsvétvasárnapján pedig 52, illetve 63 százalékos volt a csökkenés.
Milyen az összkép?
A K&H összeállításából kiderül az is, hogy hosszabb távon folyamatosan bővül a kártyás forgalom, ezen belül az okoseszközös fizetések száma és összege is meredek emelkedőn van.
Idén január és április közepe között a K&H-sok összesen 77,5 alkalommal használták a bankkártyájukat és 915 milliárd forintot költöttek, ami 11, illetve 17 százalékos növekedésnek felel meg éves szinten.